A jászberényi Városvédő és Szépítő Egyesület 1995 után 2010-ben is felvállalta a Város- és Faluvédők Szövetsége (HUNGARIA NOSTRA) XXIX. Országos Találkozója és Szakmai Konferenciájának megrendezését. A Fényszaruiak Baráti Egyesülete 1974-től tagegyesülete az országos szövetségnek, melynek munkájában eredményesen részt veszünk. A július 14-16 között megtartott rendezvényen a FÉBE 4 fővel képviseltette magát. A házigazdák mindent megtettek, hogy a jászság fővárosába az ország sok tájáról összesereglett 240 város és faluvédő jól érezze magát. Minél több hasznos ismeretet kapjanak, tapasztalatokat szerezzenek és megismerjék a rendező várost és a Jászságot. Az utóbbi feladatban kapott szerepet egyesületünk. A program harmadik napja szolgálta a Jászság megismerését. A szervezők négy útvonalra indítottak különjáratú autóbuszt. A II. Jászberény – Jászfényszaru – Jászágó – Jászárokszállás - Jászberény településeket érintette. Városunkba az 50 fős csoport egy órát tervezett tartózkodni. Első állomás a Pap-kastély volt, ahol Győriné dr. Czeglédi Márta polgármester köszöntötte vendégeinket. Röviden bemutatta városunkat, a tovább fejlődés fontos területe itt. Örömmel szólt arról, hogy az előzőnap értesültünk arról, hogy a történelmi városközpont felújítására, fejlesztésére beadott 800 milliós pályázatunk sikerrel vette az első akadályt, tovább jutott és most már a részletek kidolgozása a feladat. A FÉBE elnöke az egyesület városszépítő és védő munkájáról adott tájékoztatást. A városközpontban rövid séta során megnézték a Tanítók Emlékművét, a templom kert nevezetességeit és a templomot. A Rimóczi-kastélyban Görbéné Amálka édes házi süteményével kedveskedett vendégeinknek. A Penczner Pál festmények, képek megnézése után a Kiss József Helytörténeti Gyűjteményhez folytattuk utunkat. A porta kapujában Jászviseletben Petőné Sándor Kati az általa sütött rostélyos kaláccsal fogadott bennünket, melynek igen nagy sikere volt. Az egész kalácsról sokan készítettek fotókat. A „tájház” bővítése ekkor már 80 %-os készenléti állapotban volt. Ismét bebizonyosodott, hogy gyűjteményünknek egyedi darabja a kézzel tekerős famosógép, mert vendégeink közül még senki sem látott hasonlót. Többen elismerésüket fejezték ki az itt eltöltött 80 perc alatt látottakról és hallottakról. A csoport tovább indult a kirándulás következő állomására Jászágóra.
Tóth Tibor
Posted by szabopista on Tue Aug 31, 2010 8:36 pm ( Reads: 2 )
2010. június 26-i Múzeumok éjjszakája programjaként társrendező volt a FÉBE, a Petőfi Művelődési Házban Jászsági viselet bemutatóról Berze Lászlóné Vityuka által készített összeállítás.
Posted by szabopista on Fri Aug 20, 2010 7:19 am ( Reads: 7 )
A Nemzeti Emlékezet Program keretében a kormány a 2010. évet Erkel Ferenc emlékévnek nyilvánította a zeneszerző születésének kétszáz éves évfordulója tiszteletére. Erkel Ferenc (Gyula, 1810. november 7.– Budapest, 1893. június 15.), zeneszerző, karmester és zongoraművész. Pályáját zongoraművészként és zenepedagógusként kezdte Kolozsváron. 1844-ben megnyerte a Kölcsey Himnuszának megzenésítésére hirdetett pályázatot. Vezetésével alakult meg 1853-ban a Filharmóniai Társaság. Közreműködött 1875-ben a Zeneakadémia megalakításánál, amelynek tíz éven át igazgatója volt. Az 1884-ben megnyíló operaház főzeneigazgatója lett egészen haláláig. Nevéhez fűződik a magyar nemzeti opera megteremtése. Bánk bán című operáját 1861-ben mutatták be. Neves sakkozó volt.
A Fényszaruiak Baráti Egyesülete – az önkormányzat anyagi támogatásával – az Erkel Ferenc emlékév alkalmából Jubileumi Emlékérmet ad ki. Az érem tervezését, a gipszminta elkészítését az egyesület tagja, Szabó Imrefia Béla szobrászművész, városunk díszpolgára felajánlásként tette. Az érem Szegeden, Szabó Géza ötvösmester éremverdéjében készül.
Az új érem folytatása (a sorozat harmadik érme) a 2005. évben kiadott József Attila, 2009. évben Kazinczy Ferenc Jubileumi Emlékéremnek. Az érem előlapján látható Erkel Ferenc portréja, amely 1845-ben Barabás Miklós kőrajza alapján készült. A portré körül a Himnusz első két sorának kottaképe, a portrétól balra kézjegye, születése és halálának éve látható. A hátoldalán Jászfényszaru római katolikus temploma, alatta a település jelenlegi címere, a „Jászfényszaru Város” felirattal. A szövegmezőt osztja az 1831-es várospecsét, amelyet az akkori mezővárossá nyilvánítás alkalmából készítettek, s ennek felirata:”Jászfényszaru várossa petsétje 1831.” Mindkét oldal pereme gyöngysorral szegélyezett.
A 42,5 mm átmérőjű érem nemes ajándék és maradandó érték. Megrendelhető a Jász-Takarékszövetkezet helyi fiókjában és Lukács Pál egyesületi tagnál, de a 30-337-3336 telefonon is október 15-ig a következő változatokban: bronz 2500,- Ft, ezüstözött fényes vagy ezüsttel platinázott bronz 3500,- Ft, aranyozott bronz 4500,- Ft, ezüst (Ag925/33,6gr) 15000,- Ft. Az érem árában a tartódoboz is szerepel.
Az Erkel Ferenc Jubileumi Emlékérem ünnepélyes bemutatójára zenés est keretében november 6-án (szombaton) a mester születésének előestéjén kerül sor.
Tóth Tibor
Posted by szabopista on Sun Aug 15, 2010 9:02 pm ( Reads: 12 )
A Fényszaruiak Baráti Egyesülete által Dr. Sándor Imre születésének centenáriuma alkalmából az Orvosok Emléktáblájánál a születésének napján augusztus 2-án 18 órakor megtartott megemlékezésen készült fotók.
A fotókat: dr. Sándor Imre leánya Sándor Csilla férje Jancsó István készítette.
Posted by szabopista on Wed Aug 11, 2010 8:17 am ( Reads: 15 )
A Fényszaruiak Baráti Egyesülete Elnöksége nevében tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját, 2010. augusztus 2-án (hétfőn) du 18 órakor Dr. Sándor Imre (1910-1985) születésének centenáriuma alkalmából rendezett
m e g e m l é k e z é s r e
Jászfényszaru, Dózsa György út 13. szám alatt lévő Orvosok Emléktáblájához.
Az első helyi születésű orvosra, településünkön 17 évig körzeti orvosként végzett munkásságára Dr. Kiss Á Ferenc nyugalmazott megyei laboratóriumi szakfőorvos, a FÉBE alapító tagja emlékezik.
Az ünnepségen közreműködik a Színjátszók Baráti Körének tagjai.
Az emléktáblát megkoszorúzza Jászfényszaru Város Önkormányzata, a Fényszaruiak Baráti Egyesülete és család képviselői.
A koszorúzásnál közreműködik a FÉBE Szűcs Mihály Huszárbandérium és a Jászasszonyok tagjai.
Jászfényszaru, 2010. július 12.
Tóth Tibor
Mészáros László
elnök
titkár
Posted by szabopista on Sat Jul 24, 2010 8:40 am ( Reads: 21 )
Kitekintő – programajánló
XX. Csángó Fesztivál
Jászberény, 2010. augusztus 3-8.
A jubileumi rendezvényt közel 40 program 4 helyszínen, 15 zenekar, 10 jászberényi együttes, 25 hagyományőrző együttes: Moldvából, Gyimesből, Erdélyből, és 4 külföldi együttes; összesen 1000 fő művészeti közreműködő fémjelez.
Kiemelt programok:
augusztus 5. (csütörtök)
Nyitógála a Szabadtéri színpadon
Nikola Parov Quartet és Herczku Ágnes koncert, valamit a Jászsági Népi Együttes és Pál István „Szalonna” és zenekara közös műsora
Éjféli koncert: BaHorKa-3 hang a Jászság Népi Együttes székházában
augusztus 6. (péntek)
Gálaműsor II. „Színes világ” külföldi együttesek gálaműsora a Szabadtéri színpadon
Éjféli koncert: Szászcsávási zenekar a Jászsági Népi Együttes székházában
augusztus 7. (szombat)
IV. Magyar – Magyar Konferencia a Déryné Művelődési Központ dísztermében
Táncos-zenész felvonulás közel 1000 fő közreműködésével, Jászberény főterén
Gálaműsor III. „Csángó képek” – moldvai és gyimesi csángók és „Értékeink” – erdélyi hagyományőrző táncosok és zenészek műsora, a Főtéri színpadon
Éjféli koncert: Besh o droM koncert a Jászsági Népi Együttes székházában
augusztus 8. (vasárnap)
Gálaműsor IV. „Viszontlátásra Jászberény” – hagyományőrzők, külföldi együttesek és a Jászság Népi Együttes közreműködésével a Főtéri színpadon
Tűzijáték a Főtéri színpad, Lovas szobor
A Főtéri programok ingyenesek, a rendezvények kezdési időpontja és belépődíja a
XXIII. Nemzetközi mézvásár és méhésztalálkozó
Jászberény, 2010. augusztus 7. 10 óra
Programok a Bercsényi úti Sportcsarnokban
10.00 óra Megnyitó
10.30 óra Mézkirálynő jelöltek felvonulása
10.45 óra Tóth Elek élő méhcsalád kezelésének bemutatója méhszúrás veszélye nélkül
11.00 óra Füstölőgyújtó és keretszegező verseny
11.30 óra Mézes sütemények, mézeskalács bemutató
12.00 óra Kulturális műsorban fellép Eszményi Viktória és Heiligh Gábor
14.30 óra Mézkirálynő választás, tombolasorsolás
Tóth Tibor
Posted by szabopista on Tue Jul 20, 2010 5:23 pm ( Reads: 25 )
Tájékoztatjuk, hogy a FÉBE Színházbajárók Baráti Köre szervezésében 2011. január 22-án (szombat) du. 17 óra 30 perckor a helyi autóbuszmegállókban, illetve a Városháza előtti gyülekezéssel, indulunk különjárati autóbusszal Budapestre Magyar Színházba (VII. Hevesi Sándor tér 4.) Roman Polinski: Vámpírok bálja musical két részben megnézni.
Az előadás 19 óra 30 perckor kezdődik, vége 22 óra 15 perc, várhatóan 23 óra 30 percre érkezünk haza.
„Roman Polanski eredeti, nagy sikerű színpadi rendezését nemzetközi alkotógárdával, új köntösben állítja színre a PS Produkció a Magyar Színház épületében. Az 1997-es bécsi bemutató után Stuttgart, Hamburg, Varsó és Berlin közönsége csodálhatta ezt a minden ízében különleges, fanyar humorú, lenyűgözően látványos, lehengerlően lendületes musicalbombát. Eddig 5 millió nézőt vonzott szerte a világon a mára már kultikussá vált vámpírparódia. Jim Steinman kifogyhatatlanul áradó melódiái hűen követik a Polanski által megálmodott történetet. Michael Kunze szövegkönyve költői megjelenítése a vámpírok borzongató és groteszk antikvilágának. A magyar fordítás az eredeti szövegkönyv líráját, mondanivalóját megtartva és azt a magyar nyelv egyedülállóan kedves szófordulataival gazdagítva Miklós Tibor munkája, akit több mint száz sikeres musical írójaként, fordítójaként ismerhetünk. Dennis Callahan világhírű koreográfus fergeteges táncait csak a magyar előadáson látható elemekkel egészíti ki. A Vámpírok bálja musical minden eddiginél látványosabb magyar bemutatójának díszleteit a nemzetközileg elismert Kentaur tervezte.”
Tájékoztatjuk, hogy a FÉBE Színházbajárók Baráti Köre szervezésében 2010. szeptember 17-én (péntek) du. 17 órakor a helyi autóbuszmegállókban, illetve a Városháza előtti gyülekezéssel, indulunk különjárati autóbusszal a Budapesti Operettszínház (VI. Nagymező utca 17. Telefon: 472-2030) Sylvester Lévay-Michael Kunze: Rebecca – A Manderley-ház asszonya című musicalt két részben megnézni.
Az előadás 19 órakor kezdődik, vége 21 óra 55 perc, várhatóan 23 órára érkezünk haza.
Szereplők: Szinetár Dóra vagy Vagó Zsuzsi, Bereczki Zoltán vagy Szabó P. Szilveszter, Szulák Andrea vagy Náray Erika vagy Felföldi Anikó, Janza Kata vagy Polyák Lilla vagy Nádasi Veronika, Csengeri Ottília vagy Baranyai Annamária, Nádasi Veronika vagy Füredi Nikolett, Földes Tamás vagy Pálfalvy Attila, Pirgel Dávid vagy Sánta László, Jantyik Csaba vagy Dézsy Szabó Gábor, Marik Péter, Oláh Tibor, Csuha Lajos, Péter Richárd, Aranyi Adrienn.
A napi szereposztás egy héttel az előadás előtt az interneten www.operett.hu nézhető meg.
Díszlettervező: Horesnyi Balázs Jelmeztervező: Velich Rita Koreográfus: Tihanyi Ákos Rendező: Béres Attila
A musicalt a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében 2010. március 18-án és 19-én mutatták be.
Az előadásra: 5500,- Ft/db helyáron tudunk jegyeket biztosítani.
Az autóbusz költség: kb.1.500,- Ft/fő
Jelentkezni folyamatosan Tóth Tibornál 30-3373336 vagy este a 57-422-871 telefon számokon, vagy napközben személyesen a Rimóczi-kastélyban lehet.
A jelentkezetteknek jó szórakozást kívánok.
Jászfényszaru, 2010. június 22.
Baráti üdvözlettel:
Tóth Tibor
szervező
Posted by szabopista on Tue Jun 22, 2010 8:17 pm ( Reads: 37 )
Erkel emlékév kapcsán Magyar Állami Operaházi bérlet
A Fényszaruiak Baráti Egyesülete Erkel Ferenc (Gyula, 1910. – Budapest 1893.) zeneszerző, karmester és zongoraművész születésének 200. évfordulója alkalmából a 2010/2011 színházi évadra a Magyar Állami Operaház három előadására „Nagyszülők – unokák” bérletet váltott.
Az előadások a következő időpontban lesznek: 2011. március 13-án (vasárnap) 11 óra G. Donozetti: Don Pasquale, április 10-én (vasárnap) 11 óra Erkel Ferenc: Bánk bán, június 4-én (szombat) 11 óra Kocsák Tibor-ifj. Harangozó Gyula: Hófehérke és a t törpe (balett). Egy-egy előadásra 3000,- Ft a földszintre szóló bérlet ára, valamint a 9 órakor induló különjáratú autóbuszt költsége alkalmanként kb. 1600,- Ft. A költségeket az előadáskor kell fizetni.
Bérlet- vagy egy-egy előadásra szóló jegyrendelés személyesen Tóth Tibornál a Rimóczi-kastélyban vagy a 30-337-3336 telefonon lehetséges.
Tóth Tibor
Posted by szabopista on Tue Jun 22, 2010 7:37 pm ( Reads: 32 )