febe fejlec lekerekitett

jasz forum 1 jasz forum 2

   Az évenként megrendezendő Jász Baráti Társaságok XIV. Fórumának házigazdái a Jászboldogházáról Elszármazottak Baráti Társasága, a BOLDOGBT Egyesület volt. A tanácskozás október 6-án délelőtt 9 óra 30 perckor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében kezdődött.

   A Jászság baráti egyesületei, közösségei közül tizenkettő képviselői jelentek meg közös gondolkozásra, tapasztalataik kicserélésére. Minden évben van kiemelt témakör, ebben az évben a helytörténet, családtörténet és a családfakutatás volt a tanácskozás központi témái.
   A megjelenteket Veliczky Józsefné, a BOLDOGBT Egyesület elnöke köszöntötte. A megnyitót két helyi diák szép verse színesítette.
   Szűcs Lajos a község polgármestere a település helyzetéről tájékoztatta a jelenlévőket. A község strandja vonzerővel bír, szezonálisan jó a kihasználtsága. A helyben történő foglalkoztatás jelenti a legnagyobb gondot, különösen az óta mióta a radiátorgyár csődbe ment. Az épület üresen áll. Egyedüli foglalkoztató a helyi mezőgazdasági és szolgáltató szövetkezet és néhány mezőgazdasági vállalkozás. A hivatal közfoglalkoztatási programja is teremt munkalehetőséget, mellyel jól tudnak élni. A község szép, rendezett, tiszta melyről sétánk során magunk is meggyőződtünk. Itt, is mint általában minden hol a fiatalok egy része elmegy a településről, így a község öregedik.
   A baráti egyesületek, körök képviselői röviden beszámoltak az elmúlt találkozó óta végzett tevékenységéről, a jövőbeni feladatokról. Többen szóltak a meghatározott témakörről a helytörténeti, a családfakutatásról.
   A Fényszaruiak Baráti Egyesületét az elnöke és Cserháti Vencelné, az Ellenőrző Bizottság elnöke képviselte a fórumon. Néhány percben szóltam a negyedszázados egyesület ez évi tevékenységről, a már kiadott könyvünkről és a közeljövőben megjelenő két könyvről. A második igazi helytörténeti tartalommal bír.
   A közösségek fiatalítása mindenhol gond, elhangzott javaslatként, hogy a szülő, nagyszülő tagok segítség elő, hogy gyermekeik, unokáik egy lokálpatrióta szervezet rendezvényein részt vegyenek, majd tagjai legyenek a közösségeknek, az utánpótlás csak így valósítható meg.
   A kétórás tapasztalatcsere után, a földszinti házasságkötő teremben „Múltba nézek” képzőművészeti kiállítást közösen néztük meg.
   Gyalogosan elindultunk a Tájházhoz és útban koszorút helyeztünk el a 48-as szabadságharc emlékoszlopához, ahol Besenyi Vendel a BOLDOGBT Egyesület alelnöke emlékezett az aradi vértanúkra.
   A tájházban már a nyugdíjas klub és az egyesület hölgy és férfi tagjai vártak bennünket finom ebéddel, tartalmas gulyáslevessel és az udvari kemencében sült pogácsával, lángossal. A négy helységből álló tájház és melléképületei szépen berendezett, mintha az ott lakók élnék mindenapjaikat. A különálló épület egyik helységében jászsági régi képeslapok és helyi eseményeket megörökítő másolati fotóiból kiállítás látható. Az ebédet lesétálva megnéztük a régi nagy múltú tsz iroda épületében, kiállított szószerszámokat, a versenyeken kapott trófeákat, kupákat, melyet még a híres boldogházi Aranykalász Mg. Tsz. versenylovai, fogatai nyertek. A jogutód ma is ezen a néven működik kiegészítve a mezőgazdasági tevékenységet szolgáltatással is.
   A fórumon Molnár József elnök bejelentette, hogy a XV. találkozót 2019 évben a Jászfelsőszentgyörgyiek Baráti Egyesülete rendezi meg.
                                                                                                         Tóth Tibor
Fotó: Veliczky József
{jcomments off}