febe fejlec lekerekitett

Kedves Egyesületi Tagunk, Barátunk!

Köszönettel vettük, hogy jelentkezett a Fényszaruiak Baráti Egyesülete és a Városi Könyvtár az Erkel Emlékév alkalmából 2010. november 6-án (szombat) Budapestre szervezett önköltséges kirándulásra.

Indulás: 2010. november 6. (szombat) 7 óra 30 perckor a Mező úttól befelé haladva minden buszmegállóban fel lehet szállni illetve a Városháza előtt is.

A kirándulás első állomása 9 órakor a Magyar Állami Operaház (Andrássy út 22.) lesz, idegen vezetéssel nézzük meg az 1884. szeptember 27-én Ferenc József császár jelenlétében megnyílt épületet, amelyet 100 évvel később újítottak fel. Az operaház első főzeneigazgatója Erkel Ferenc lett, akinek nevéhez fűződik a magyar nemzeti opera megteremtése. A megnyitó előadáson maga vezényelte a Hunyadi László nyitányát, majd Sándor fia a Bánk bán első felvonását. Erkelt az Operaház örökös főzeneigazgatói címével tüntették ki

Utunk következő helyszíne a Kerepesi temető Nemzeti Panteon Fiumei úti sírkert Budapest és egyben Magyarország egyik legfontosabb temetője. Erkel Ferenc szíve 1893. június 15-én este fél tíz tájban megszűnt dobogni. Az operaház előcsarnokában, magas emelvényen állt ezüstszínű érckoporsója. Fényes gyászpompával temették el június 18-án. A Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra, sírjánál a Himnusszal búcsúztatták. A sírkert területe 56 hektár, ebből 25 hektár parkosított. Erkel Ferenc sírjánál, síremlékénél, amely Kallós Ede (1866-1950) szobrászművész alkotása koszorút helyezünk el. Ellátogatunk a Magyar Nemzeti Panteon és a művészparcella területén nyugvó nemzetünk nagyjainak sírjához is. A temetői idegen vezető Szilágyi Rita lesz (1-349-0478), így lesz lehetőségünk a Deák és Kossuth Mauzóleumot megnézni.

A Jászok Egyesülete és tagszervezete, a Jász Alkotók Köre (JAK) 15 éves jubileumi kiállításának megnyitóján 14 órakor a Kájoni János Ferences Ház Dísztermében (1025. Budapest, Szilfa út 4.) veszünk részt. A tárlatot megnyitja Gyertyányi-Németh Lajos festőművész-esztéta. Budapesti tartózkodásunk utolsó programja 15 órától a Bajor Gizi Színészmúzeum (Stromfeld Aurél út 16.). Déryné Széppataki Róza azt írta naplójában, hogy „...a színészek számára külön rezervátumot kellene létrehozni, talán egy szép házat, nagy park közepén –ott éljenek együtt és egymással, amikor nincsenek színházban.” Gobbi Hilda, amikor több évtizedes munka után Bajor Gizi villájának minden szegletét színháztörténeti emlékhellyé alakította, így sóhajtott fel: „Szép nagy ház, park középén – talán olyan, amilyenek Déryné megálmodta. Végre együtt vannak, egymás között – hisz már nincsenek a színházban. Remélem boldogok.”

Részvételi díj: 3200,- Ft/fő, amely tartalmazza a belépők (operaház, színészmúzeum) és az utazási költség árát, az összeget az autóbuszon szedjük össze. Jászfényszaru, 2010. november 3.
Jó időt és kellemes napot kívánunk: