febe fejlec lekerekitett

 Az elmúlt évben már hírt adtunk arról, hogy az elszármazott fényszaruiak kezdeményezését felkarolva a Fényszaruiak Baráti Egyesülete több éve fontolgatja, hogy a népes tanyai lakosság, a tanyai iskolák és Vasút tanyai Kápolna tiszteletére emlékhelyet létesít. A húsz éves a város rendezvény sorozat keretében 2013 őszére terveztük az emlékhely megvalósítását, az emlékkő avatását.

Szeretettel hívunk és várunk minden volt tanyai iskolába járt diákot, ott tanítót és minden jó szándékú érdeklődőt a Vasút tanyai Kápolna helyén állítandó emlékkő, majd azt követően a Homok tanyai „vadászház” falára helyezendő emléktábla avatásra.

 

Az emlékkő emlékezteti az utókort a népes tanyai lakosságra, az iskolára és kápolnára.
A Homok tanyai iskola 1954 évben felépült második épületén elhelyezendő emléktábla tájékoztat az épület eredeti funkciójáról.

Az ünnepség 2013. szeptember 28-án (szombaton) délután a Vasút tanyai Kápolna helyén felállítandó emlékkőnél kezdődik, majd a Tanítók emlékművénél folytatódik és a Homok tanyai volt iskolánál zárul.

13 óra 30 perckor felkért volt tanítók és diákok rövid visszaemlékezései, emlékkő avatása, megszentelése, megkoszorúzása.

14 óra 45 perckor a volt Leányiskola helyén álló Tanítók emlékművénél megemlékezés a már nem elő a tanyai iskolákban hivatásukat gyakorló tanítókra és tiszteletükre koszorú elhelyezés.

15 óra 15 perckor a Homok tanyai „vadászháznál” felkért volt tanítók és diákok rövid visszaemlékezései, a ház homlokzatán elhelyezett emléktábla leleplezése, megszentelése, megkoszorúzása.
16 órától avolt tanyai diákok és tanítóik közös baráti találkozója, emlékek felidézése.

Az idősebb korosztály kijutását a rendezvények helyszínére különjáratú autóbusz indításával kívánjuk segíteni.

13 óra 10 perckor a városházától kifelé haladva minden buszmegállóban fel lehet szállni, a rendezvény végén a városba történő visszaszállítást is biztosítjuk.

A Homok tanyai rendezvény helyszínén büfét biztosítjuk.

Kérjük a tanyai tanítókat, diákokat régi iskolai emlékeket (fotó, füzet, könyv stb.) hozzanak magukkal.

Az emlékkő, az emléktábla, a rendezvény költségéhez az elmúlt évben kértük a volt tanyai diákok lehetőségük szerinti anyagi támogatását.

Köszönjük az eddigi adományokat, mellyel elsősorban a közös összefogást, akaratot kívánjuk szimbolizálni.
A további anyagi felajánlásokat várjuk magán és jogi személyektől a FÉBE 69500149-10382075 számla számára, vagy piros postai csekken a Fényszaruiak Baráti Egyesülete 5126. Jászfényszaru, Fürst S. út 1. címére történő befizetéssel. Személyesen, vagy megbízottja által befizetheti az egyesület számlájára a Jász-takarékszövetkezet jászfényszarui Kirendeltségén.

Jászfényszaru, 2013. augusztus hó

Tóth Tibor