febe fejlec lekerekitett

IVh IMG 4859 honlap

A Jászok az I. világháborúban”

időszaki kiállítás nyílt a Jász Múzeumban

A múzeum udvara 2014. július 24-én zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel és köztük valószínű sokan voltak azok, akik az I. világháborúban elesett hősök leszármazottjaiként jöttek el a kiállítás megnyitására.

A Jász Múzeum vezetése nem kis feladatra vállalkozott a száz éves jubileum kapcsán a Jászság egészét felölelve emlékkiállítással adózik az elesett hőskatonáknak. A kiállítás anyagát nagy részben saját gyűjteményükből, de mint ilyenkor szokás a jó ügyért sokan kölcsönben, míg mások végleg a múzeumnak adták eddig féltve őrzött emlékeiket.

Besenyi Vendel helytörténeti kutató a korszakot jól ismerőként mutatta be, valamit a kiállítást hozzáértően ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. Beszédéből tudjuk a jászberényi laktanyából 1914. augusztus 7-én jókedvvel, bizakodva indult a frontra az első katonai egység. Gyors győzelemre és hazatérésre számítottak. Sajnos a gyors befejezés csak illúzió volt. A Jászság településeiből behívott katonák többségében a 29. és 68. gyalogezredben és a 13. jászkun huszárezredben harcoltak. Egyik színtérről a másik színtérre mentek, így Szerbiában, Galíciában, Bukovinába, Moldáviában és az olasz Isonzónál is küzdöttek. A veszteség óriási volt a Jászság összesemben megközelíti a négyezer főt. A jászfényszarui hősi emlékművön 186 áldozat neve került bevésésre.
A Nagy Háborút, a korszakot színesen és tartalmasan mutatja be a kiállítás. Az érdekesebbnél érdekesebb, tárgyak eszközök tárhaza jelenik meg a látogató előtt. A kiállítás láttán borzalmakat kellet átélni katonainknak éveken át a mindennapok során.

A széleskörű összefogás segítette a kiállítás létrejöttét. A szakmai rész összeállítása Hortiné dr. Bathó Edit és ezzel a kiállítással debütáló Farkas Kristóf Vince munkája, de Bugyi Gábor, Kókai Magdolna közreműködése is nélkülözhetetlen volt. A kivitelezést a nagytapasztalattal bíró Asztalos György, Asztalos Nóra és Sisa István végezte.

Egy kiállítás megnyitásakor lenni szokott alkalomhoz illő kulturális betétekkel színesítették a programot, a Lehel Vezér Gimnázium Férfikara és a Szolnoki Cuháré Táncegyüttest, a Zagyva Banda közreműködésével lépett fel.
A kiállítás megnézését ebben az évben mindenkinek jó szívvel ajánlom.

Tóth Tibor

Fotó: Bugyi Gábor

A kiállítás anyagának egy részlete