febe fejlec lekerekitett

P1150837

Nosztalgia jegyében”

a volt szakvezetők és irodai dolgozók találkozója

A találkozó megszervezéséhez az történelmi tény is hozzájárult, hogy a „BÉKE” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet - mely 1964-ben a Zöldmező és a Petőfi Tsz-ek egyesüléséből jött létre - 50 évvel ezelőtt alakult. .

A jubileum alkalmából 2014. július 25-én (pénteken) du. 17 óra tájban a Kiss József Helytörténeti Gyűjtemény udvarán egymás után érkeztek, mint egy harmincan, akik egykoron a tsz-ben vezetőként vagy az irodában dolgoztak.
Budapestről Balázs Géza volt főkönyvelő, később közgazdasági elnökhelyettes is eljött, aki 1981. januári zárszámadás után lakóhelyéhez közelebb (Vecsés) helyezkedett el. A településen az óta egyszer 1993-ban a városavató ünnepség alkalmából járt. Elmondta, a település fejlődése az elmúlt 21 évben óriási, igaz a világhallón rendszeresen elbarangol Jászfényszarura, de képen látni valamit vagy élőbben megtapasztalni a változásokat teljesen más.

Mindenki szívében szép emlékkel, korabeli tárgyi eszközökkel, fényképekkel és persze az unokák fotóival érkezett. A kis és nagyobb csoportos beszélgetések során egyre több emlék került szóba, anekdota jött elő. A jelenlévőkön látszott a jó eső érzés, a találkozás boldog öröme. A kora esti vacsoráról Csáki Sanyi és segítői Ézsiásné Marika és Sárköziné Kati gondoskodott.
Az elmúlt évtizedek alatt sokan örökre távoztak, emlékezve rájuk és tiszteletükre gyertyát gyújtottunk.

A gyűjteményt megnézve örömmel látták a Kiváló Szövetkezet címet tanúsító okleveleket a hátsó szoba falán és múzeumba került a tsz iroda sokáig egyetlen kurblis telefonja vagy a hatvanas, hetvenes években használt ma is működőképes mechanikus számológép.

Nagyon gyorsan hald az idő és már villanyt is kellet gyújtani a csűr alatt. Elsőnek a legmesszebbre induló Balázs Géza hosszú búcsúzkodás után távozott, de megfogadva nem vár újabb 21 évet a következő látogatásra. A helyiek még maradtak, mindenki lélekben egy kicsit megfiatalodva, a mindennapi gondokat elfelejtve, boldogan indult haza.

Köszönet mindenkinek, aki segített és részese volt a találkozó lebonyolításának.

Tóth Tibor

aki 1966 és 1984 között a tsz-ben dolgozott