febe fejlec lekerekitett

A FÉBE szervezésében szeptember 20-án a városháza dísztermében megtartott első kulturális örökség napja alkalmából dr. Palla Gábor közgazdász, FÉBE-tagja, ötletadó és főszponzor a helyi 7-8. osztályos diákoknak pályázati lehetőséget hirdetett meg.

 

Feltételek:

 

1. A pályázatra nevezhet minden Jászfényszarun tanuló 7. és 8. osztályos diák.

2. A pályázat a tanulmányi átlageredmény javítására vagy kitűnő eredmény tartására és egy 4-
5 gépelt oldalnyi írott dolgozat elkészítésére irányul, két feltétellel, így:

- Az egyik feltétel, hogy a pályázó 7. és 8. osztályos diák tanulmányi átlageredménye mennyit javult az előző év végéhez képest a 2014/2015-ös tanévben, kitűnő tanulónál az eredmény tartása a cél. Az előző félévi eredmény minden 0,1 tanulmányi átlageredmény javítás esetében 10 pont kapható, a kitűnő eredmény tartása esetén 50 pont adható. A tanulmányi eredmény javítása illetve a kitűnőeredmény tartása önmagában a továbbtanuláshoz segíti a diákot.

- A másik feladat Fényszaru és a Jászság turisztikai értékéről, vonzásáról, látnivalóiról kell egy dolgozatot írni, amiből az derüljön ki, hogy miért is érdemes túrázni, kirándulni Fényszarura és a Jászságba jönni.
A dolgozat leadási határideje, helye:2015. május 15, Jászfényszaruért Alapítvány kurátora Kotánné Kovács Tímea tanárnőnek.  


3. Értékelő bizottság:

- 3 fő, az adott év 1. díjazottjának támogatója, dr. Palla Gábor, a IV. Béla Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója által kijelölt tanár, a Jászfényszaruért Alapítvány kurátora Kotánné Kovács Tímea.

4. Az értékelés:

- a pályázók tanulmányi átlageredményét az általános iskola igazgatósága bocsátja a bizottság
számára, ennek alapján a kapható pontszám megállapítható,

- a turisztikai dolgozatok kiértékelését a bizottság végzi és dönt a három helyezettről,

- a végleges három helyezésről (tanulmányi eredmény javítása, szinten tartása + a legjobb
dolgozatok) a bizottság dönt.

5. Díjazás:

- 1. helyezett: 25 eFt-os sportolást, turisztikát elősegítő csomag (pl. hátizsák, térkép,
turisztikai könyv, tájoló, labda, pingpongkészlet, stb.), a csomagot az adott év
támogatója/szponzora biztosítja és adja át.

- 2. helyezett: 15 eFt-os csomag, az önkormányzat felajánlása, melyet a polgármester asszony
vagy megbízottja;

- 3. helyezett: 10 eFt-os csomag, a Jászfényszaruért Alapítvány felajánlása és a
kuratóriumának elnöke vagy általa megbízott kurátora adja át.
A díjakat a 2014/15-ös tanévzáró ünnepségen kapják kézhez a helyezettek.

6. Folyományok:

- a legjobb dolgozat folytatásban megjelenik a helyi újságban;

- a jászberényi Tourinform iroda promóciós anyagaihoz is felhasználhatja a legjobb
dolgozatokat;

- a Jászsági évkönyv szerkesztőjének is felajánljuk a legjobb dolgozatot a 2015 évi
évkönyvben való publikálására.
Tóth Tibor