febe fejlec lekerekitett

Először elhangzott: 2014. szeptember 20-án Jászfényszarun a Kiss József Helytörténeti Gyűjteménynél rendezett ünnepségen.

 

Mintha tegnap történt volna,

mikor Magyarország térképét a táblára tetted,

és a pálcával megmutattad hol születtél, hol születtem.

 

Ez a kék csík itt ni, ez a Galga.

Látjátok ez a másik ez a nagyobb, ez pedig a Zagyva.

A kicsi belesimul a nagyba,

ahogy gyermekét öleli az anyja.

 

Itt élünk mi, akik jászok vagyunk,

és minél több szép emléket hagyunk,

annál jobban szeretjük e falut,

édes szülőföldünk, Jászfényszarut.

 

Míg e szókat mondtad Tanár úr, mosoly-rózsák nyíltak arcodon,

És a szülőföld szeretete szállt szívünkbe kedves hangodon.

Jó földbe ültetted Tanár úr a magot,

oda fentről láthatod nincsen parlagon.

 

Lehunytad a szemed, hogy felnyisd a miénket,

megbecsüljük kincseid minden szép emléked.

Sok kincset gyűjtöttél és jól tudjuk az óta,

értékes ember a lokálpatrióta.

 

És a falu; ugye hogy látod már, milyen szép, fejlődő város,

bizony nem keveset, te is tettél érte,

díjakat kaptál, azért is megérte.

 

Ám a legnagyobb díj mégiscsak az a szeretet,

mellyel ápoljuk Tanár úr minden értékedet.

 

Ez a szép hagyomány, ez a nagy szeretet,

újult erőt ad sok-sok jász embernek.