febe fejlec lekerekitett

20160916 kemence unnepe  

A Fényszaruiak Baráti Egyesülete 2011-ben indította útjára a Kiss József Helytörténeti Gyűjteménynél az akkor elkészült közösségi kemence kapcsán augusztus 20-hoz kapcsolódóan a Kemence ünnepét. A kezdeményezésből hagyomány lett és a rendezvényt kezdetektől támogatja a Jászfényszaruért Alapítvány.

   Az ünnepséget megelőző napon már 19-én este munkához látott Németh Ákos pékmester és Víg Antal fűtőmestert más irányú elfoglaltsága miatt Dobák Viktor helyettesítette, így szombat hajnalra hat kenyér sült meg. Néhány órás pihenés után szombaton reggel folytatódott a munka. Az ünnepség kezdetére újabb hat kenyér sült szép barnára az udvari kemencében.
   Huszadikán délután 3 órakor a Kiss József Helytörténeti Gyűjtemény udvarán kellemes kenyérillatok fogadták az érkezőket. Az asztalok, lócák elhelyezésében és megterítésben segített Gorcsakovszki Györgyné, id. Ördög János, Pető Lászlóné, Szlávik József és Varga Gáborné FÉBE tagok.
   Gyorsan megtelt a közösségi tér és környéke. A jelenlévők örömmel kóstolták meg az hagyományosan kovásszal készült kenyeret. A friss, meleg kenyér gyorsan beszívta a kacsa-, libazsírt, margarint, vajkrémet, melyre lila hagyma, paradicsom, ízlés szerint paprika került. Az édesszájúak különböző gyümölcsökből készült lekvárt, mézet kenhettek a kenyérre.
Bors és Gát testvérvárosi küldöttségének tagjai is megérkeztek a sportprogramról, így nemzetközivé vált a rendezvény.
   A szellemi táplálékul szolgáló műsor 16 órakor
- Pető Lászlóné Sándor Kati az alkalomhoz illő Szent István énekével - vette kezdetét.
   A Kemence ünnepe műsorban először lépett fel humorista. Ürmös Zsolt Gödöllő városából érkezett. Nem csak kiválóan parodizálta humorista példaképeit, többek között Galla Miklóst, Fábry Sándort, Maksa Zoltánt, Sándor Györgyöt, hanem humoros poénjai is nevetésre késztette a közönséget. A műsorának második részében saját tapasztalatait ültette át a humor nyélvére. A 45 perces műsor után a Gáti középiskola diákjainak irodalmi összeállítása, a haza szeretet, a lokálpatrióta érzéseket és érzelmeket adott a jelenlévőknek.
   A közös baráti beszélgetésnek kedvezett a kellemes idő, így jó hangulatban 18 óra tájt zárult a VI. Kemence ünnepe.
   Köszönjük mindazok munkáját, akik a rendezvény sikeres megtartásához munkájukkal, adományukkal hozzájárultak.
 

Tóth Tibor {jcomments off}