febe fejlec lekerekitett

   20170724 muzeumok jb 1 20170724 muzeumok jb 2

Az idei jászberényi Múzeumok, Galériák éjjel-nappal rendezvényt 2017. június 17-én szombaton tartották. Az egész napos program második része a Hamza Múzeumban 15 és 17 óra között zajlott. A jászfényszarui lakos Tar Ildikó képzőművész a textilszobrászat világába kalauzolta az érdeklődőket. A bemutatott alkotások megtekintése mellett közös képeket a látogatókkal, nagy érdeklődés mellett közösen alkottak paverpol technikával.
   A rendezvény sorozatot utolsó része 18 órakor, a Jász Múzeum és Városháza közös udvarán vette kezdetét.

   Hagyományosan a kisgyermekeknek szóló Kelepelő Bábcsoport műsorral nyitott a program. Túl az Óperencián… műsor az operett kedvelőit nyűgözte le, a két Jászalsószentgyörgyről kikerül művész Sallay Gabriella és Laki Péter nagy sikert aratott.
   A szokásoknak megfelelően az est nagy attrakciója következet, melyet a már 9 éve működő és több rangos elismerést is szerzett Jászsági Hagyományőrző Egylet adott elő.
   Az egylet vezetője, darabjainak házi szerzője, rendezője, a Jász Múzeum igazgatója Hortiné dr. Bathó Edit az új bemutató kapcsán XIX század közepére nyúlt vissza.
   A népi vígjáték témája egy jászfényszarui nevezetes személyhez - a későbbi főbíróhoz - Szűcs Mihályhoz kötődik. A tartalom természetesen az akkori népi környezetbe, szokásokba, néprajzi elemekbe került „becsomagolva”.
   A történet alapját az 1892-ben a szerző kiadásában Szűcs Mihály Életleírása és több utazásai és kalandjainak gyűjteménye című könyv szolgálta.
A Fényszaruiak Baráti Egyesülete a Millecentenárium élvében hasonmás díszkiadásban, jelentős kutatásokkal kiegészítve 550 példányban jelentetett meg, mely tíz év alatt elfogyott.
   A 70 perces népi játék nem tudta felölelni a címszereplő életútját, csupán néhány elemét dolgozta fel, 1861-ben játszódik. Szűcs Mihály ekkor 38 évesen községi belrendőr beosztást töltött be.
   A darabot előadó hagyományőrző szereplők sok mosolyt, nevetést és tapsot váltottak ki a nézőkből, jelezve, hogy profi előadókká váltak az évek során, valamit a forgatókönyvíró Editke a korszakot szakszerűen jelenítette meg.
   Játékuk alapján kiemelendő a Szűcs Mihályt alakító Mezei Balázs Jászapátin élő egyleti tag, a feleségét Berze Teréziát játszó jászfényszarui Misinkóné Palócz Erzsébet egyleti és FÉBE tag, a Mámit Szűcs Mihály anyósát megszemélyesítő Kalup Gyuláné előadása. A darabban Fényszaruról Görbe Jánosné Amálka egyleti és FÉBE-tag is szerepel.
   Két ízelítő és kedvcsináló a darabból: Szűcs Mihálynak a Prága-i utazáshoz sok pénz kell, ami a Máminak van, így hát fondorlatos módon rá kellett beszélni az utazásra, no meg a 100 aranyat is meg kellet szereznie. Hiszékeny emberek már akkor is voltak, így történt meg, hogy Szűcs Mihály a Jászberénybe bevezető út hídjánál álló Szent Vendel szobor két kő bárányát (birkáját) is jó pénzért eladta.    
   Néhányunknak szerencsénk volt látni a premiert, de másoknak is lesz lehetőségük városunkban megnézni az előadást.
   A Fényszaruiak Baráti Egyesülete IV. alakalommal 2017. december 29-én (pénteken) rendhagyó módon - a 45 fős szereplő gárda miatt - a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár nagytermében tartja a vacsorával egybekötött Óévbúcsúztató rendezvényét, amely egyben a 25 éves a város és a FÉBE nyitórendezvénye is lesz.
   A színházterem befogadó képessége lehetővé teszi, hogy sokan együtt megnézhetjük meg a páratlan élményt adó előadást.
   A szeptemberi lapszámban a részletekről, jelentkezési lehetőségről tájékoztatjuk olvasóinkat.
                                                                                                        Tóth Tibor{jcomments off}