febe fejlec lekerekitett

jaszsagi evkonyv 2017

  

A Jászsági Évkönyv Alapítvány által novemberben került kiadásra, a Pethő László ny. egyetemi docens által alapított és szerkesztett Jászsági Évkönyv sorrendben a huszonötödik kötete. A Jászsági Évkönyv 292 oldalán öt fejezetben 34 írást, tanulmányt, krónikát tartalmaz. Szép és tartalmas ajándék a karácsonyfa alá.

   Az évkönyv ünnepélyes bemutatójára Jászberényben a Főnix Fészek Műhelyházban került sor. A helyszín házigazdája Várszegi Tibor művészeti igazgató és az évkönyv egyik tanulmányának szerzőjeként is köszöntötte a szerzőket a szép számban megjelent törzsolvasókat, érdeklődőket.
   A jubileumi bemutatót megtisztelte Kállai Mária a Jász-Nagykun-Szolnok Megye kormánymegbízottja és Jászárokszállás szülöttje dr. J. Nagy László a szegedi egyetem emeritus professzora.
   A moderátori szerepet dr. Kertész Ottó az évkönyvet kiadó alapítvány kuratóriumának elnöke és Dr. Pethő László felelős szerkesztő látták el.
   A két vendég hozzászólásában, köszöntőjében többek között az évkönyv értékmentő, a jászidentitás erősítését, a nyitottságot hangsúlyozták.
   Az egyperces hozzászólásokban a szerzők ajánlották írásaikat a jelenlévők figyelmében.
   Néhány érdekesebb írásra szeretném felhívni olvasóink figyelmét felkeltve az évkönyv iránti érdeklődést.
   A művészet fejezetbe Deméné Ilonka Gabriella összegezte a tíz éve létrehozott Lehel Vezér Gimnázium Férfikara tevékenységét.
   A históriaírásokból a Jászság óvodáinak története igen érdekes. Jászfényszaruról is találunk adatokat 1953-ban a beírt gyermekek száma 47 fő, a bejáró gyerekek száma 28 fő, melyet 1-1 óvónő és dajka látott el. 1983-ban már az óvodás korú gyermek száma 299 fő volt, melyből 259 fő járt óvodában. Az utóbbi évek adatai alapján a jászfényszarui óvodások 21 %-a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű.
   Az örökségünk fejezetében szereplő hét írás érdekes lehet az olvasónak. A volt Leheles diákok biztos érdeklődéssel olvassák Csörgő Terézia Mit írtak az újságok? – Lehel vezér Gimnázium 1947 – 1992 írását.
   A könyvismertetések között találjuk Gulyás András összefoglalóját Langó Péter: Turulok és Árpádok könyvéről. Langó Péter az MTA BTK Régészeti Intézetének tudományos munkatársa, Jászfényszaru Város Díszpolgára könyvének alcíme Nemzeti emlékezet és a karatörténeti emlékek.
   Gulyás András összegzéséből idézve: „A könyv több témakörből áll. A legnagyobb témakörben a honfoglaló magyarok kutatását, valamint a nemzeti szimbólumaink, Árpád vezér és a Turul-madár jelképpé válásának folyamatát mutatja be. Kiemelve az adott kultúrpolitika által meghatározott helyüket és a művészeti ábrázolásukat, amelyek által beívódtak az emberek tudatába, és toposzokká váltak. A könyv bemutatja a történelem és régészettudomány által elért legújabb eredményeket is, melyek alapján rávilágít arra, hogy a nemzeti emlékeink kutatása korántsem egy lezárt folyamat, és a történelemkönyvek lapjain szereplő eredmények egy-egy újabb felfedezés segítségével bármikor módosulhatnak.
Külön fontos a jászságban élőknek a könyvben szereplő, a jászok jelképeként is ismert Jászkürt, vagy Lehel-kürtnek kutatástörténeti feldolgozása, mely a könyvben külön fejezetet kapott…
A könyv tudományos ismeretterjesztő mű, melyen nyelvezete a szakcikkek kifejezés módjához nem szokott olvasónak is könnyen olvasható, élvezetes olvasmány…”
   A 37 szerző közül kettő kötődik Jászfényszaruhoz. Bujdosó Katalin és Nagy Ildikó könyvtárosok állították össze az évkönyv végén szereplő krónika fejezetben 2016 júliusától 2017 júniusáig Jászfényszaru fontosabb eseményeinek hivatkozással ellátott jegyzékét, amely a későbbi kutatók számára nagy segítséget jelent.  
   A Mi újság Fényszarun? olvasói közül, aki szeretné az évkönyvet megvásárolni, úgy 1700,- forintért Jászberényben a főtéren a LÍRA könyvesboltban megvehetik, helyben a helyi 3A Takarékszövetkezet Kirendeltségén Hangosiné Réz Máriánál és a Városi Értéktárban Tóth Tibornál megrendelheti.
                                                                                               Kép és szöveg: Tóth Tibor {jcomments off}