kiskunfelegyhaza 1kiskunfelegyhaza 2

   A Fényszaruiak Baráti Egyesülete ebben az évben VII. alkalommal rendezte meg helyi szinten a Kulturális Örökség Napját.
   A művelődési ház földszenti kiállító termében szeptember 23 és 30 között Jászfényszaruhoz kötődő oklevelekből kiállítást rendeztünk. A kivitelezésben Harmathné Boros Maria volt segítségünkre, mely önkéntes munkát köszönjük. Összesen 43 oklevelet állítottunk ki, melyből egy 1945 előtti, negyven 1990 előtti és kettő utána keletkezett.
   Az oklevelek fontos dokumentumai a településnek, eseményeket, elismeréseket-hitelt érdemlően igazol. Többségében kisebb nagyobb közösségek, néha az egész település kollektívájának valamilyen elért teljesítményét mutatja.
   Az okleveleket a Városi Értéktárban tartjuk nyilván és biztonságosan tároljuk. Az oklevelet Glonczi Rudolf segítségével lefotóztuk, így lehetőség nyílt a digitalizálásukra és közkincsé tehető.
   Még ebben az évben a város honlapján (www.jaszfenyszaru.hu) létesítünk egy Városi Értéktár linket, melyen tematikusan, csoportosítva helyezzük el a településsel kapcsolatos fontosabb dokumentumokat, fotókat.
   Kérjük továbbra is, hogy akinek birtokában van nem személyhez, hanem közösséghez köthető oklevél, fotó, dokumentum az hozza be a Városi Értéktárba (Szentcsalád tér 14.) digitalizálás céljára vagy adományozza az értéktárnak.
                                                                                     
Tóth Tibor{jcomments off}

Szülőkategória: Archív hírek