Tájékoztatjuk, hogy a FÉBE Színházbajárók Baráti Köre szervezésében 2016. május 02-án 14 óra 30 perckor Jászberényből induló, majd 15 órakor a Jászfényszaru Városházától kifelé haladva a helyi autóbuszmegállókban jobb oldalon lehet felszállni és Hatvanon át az autópályán különjáratú autóbusszal indulunk Budapesti Operettszínházba Operett barátok bérlet 3. előadás (VI. Nagymező utca 17. Telefon: 472-2030) Kálmán Imre-Béla Jenbach-Leo Stein-Gábor Andor- Kállai István-Kerényi Miklós Gábor: Csárdáskirálynő című operettet két felvonásban megnézni.

Az előadás 17 órakor kezdődik, vége 19 óra 55 perc, várhatóan 21 óra 20 percre érkezünk haza.

Szereplők:
Szilvia: Fischli Mónika, Edvin: Dolhai Attila, Stázi: Szendy Szilvia, Bóni: Laki Péter, Feri bácsi: Feldes Tamás, Miska/Alfinz: Faragó András, Leopold Mária: Marik Péter, Anhilte: Kállay Bori, Schulteis Anrold: Barkóczi Sándor, Rohnsdorf ezredes: Dézsy Szabó Gábor, Kiss, közjegyző: Szegedi Andor.
Közreműködik:
   A Színház Énekkara, A Színház Balettkara, A Színház Zenekara
Alkotók és stáb:
   Karmester-zenei vezető: Makláry László, Karmester: Balassa Krisztián, Karigazgató: Drucker Péter, Koreográfus-asszisztens: Pattantyús Anikó, Játékmester: Bori Tamás, Díszlettervező: Gyarmathy Ágnes, Jelmeztervező: Füzér Anni, Koreográfus: Kesler György, Rendező: KERO – Kerényi Miklós Gábor.

Az operett-statisztikusok szerint nincs egyetlen perc, amikor a Föld valamelyik pontján föl ne csendülne - színházban, koncerten, filmen, tévében vagy rádióban - Kálmán Imre valamelyik népszerű melódiája. S kétségtelen, legtöbbször A Csárdáskirálynő dallamai hangzanak fel, mellyel a zeneszerző kiérdemelte az első helyet kora vezető operett-komponistái között! Nem véletlenül játszották az 1915-ös premier helyszínén, Bécsben 533 estén át, majd söpört végig a mű Európán: az I. világháború ellenére azonnal bemutatták Svédországban, Finnországban, Lengyelországban, Oroszországban, Olaszországban, majd Budapesten 1916 novemberében, s végül eljutott egy esztendővel később a New York-i Broadway-re is. Kálmán muzsikájáról itt az angol szövegkönyvet készítő P. G. Wodehouse nyilatkozta: "A Csárdáskirálynő nemcsak e tehetséges magyar ember művei közül emelkedik ki, hanem egyenesen minden idők legjobb zenéje!"

A történet egy reménytelennek látszó szerelemről szól. Edvin herceg rajong Szilviáért, a pesti orfeumcsillagért, de arisztokrata családja ellenzi ezt a rangon aluli kapcsolatot. A szülők mindent elkövetnek, hogy fiukat visszacsalják Bécsbe, hogy ott a neki megfelelő leányzót, Stázi komteszt válassza élettársául - ezért Vereczky Szilviának, a sanzonettnek New York-i szerződést intéznek. Ám a szerelmesek érdekében szövetkezik a kedves, bolondos Bóni gróf, az orfeum főpincére, Miska és ikertestvére, Alfonz, a Lippert-Weilersheim-ház főkomornikja, valamint Feri bácsi, Bóni orfeumi barátja. Főképpen ő mozgatja a szálakat: a pár jövőjének érdekében még egykori szerelmét, Edvin édesanyját is hajlandó leleplezni…

A Budapesti Operettszínház előadása - hasonlóan az ősbemutatót követő sikerszériához - a magyar főváros után végigjárta az egész világot. Állva tapsolt a produkciónak Tokió, Róma, München, Amszterdam, Berlin és Tel-Aviv közönsége, Salzburgban, Bukarestben és Prágában pedig koprodukcióban, ugyancsak KEROŸŸ rendezésében hódított.

A Csárdáskirálynő most végre hazatért hosszú útjáról, hogy ismét lenyűgözze a magyar közönséget!

   Az előadásra az úti költséget 1.300,- Ft/fő mindenki hozza magával. A bérletet mindenki megkapta, négy előadásra szól, kérem, szíveskedjen magával hozni!

   Akadályoztatás esetén, valamilyen oknál fogva az előadásra nem tud jönni, úgy köteles maga helyett más személyt szerezni, vagy az útiköltséget kifizetni.

A bérlettulajdonosoknak jó szórakozást kívánok.

Jászfényszaru, 2016. április 22.

Baráti üdvözlettel:

                                                                                                                 Tóth Tibor
                                                                                                                   szervező{jcomments off}

Szülőkategória: Archív hírek
Találatok: 2371