Tájékoztatjuk, hogy a FÉBE Színházbajárók Baráti Köre szervezésében MÁTÉ PÉTER EMLÉKKONCERTRE 2017. február 4-én (szombat) du. 18 órakor Jászberényből induló Fehér János különjáratú autóbuszára Jászfényszarun a Városháza előtti gyülekezéssel, 18 óra 30 perckor kifelé haladva a buszmegállókban megállva Hatvanon át a Budapesti Kongresszusi Központba megyünk.

   Máté Péter 2017. február 4.-én ünnepelné 70.-ik születésnapját. A tragikusan korán elhunyt művészről, méltóan szeretne megemlékezni a hazai zenei szakma, ezért ez alkalomból, nagyszabású exkluzív emlékkoncerttel kíván adózni, Máté Péter emléke előtt.

   Az előadás 20 óra 30 perckor kezdődik, vége 23 órakor, várhatóan 0 óra 20 percre érkezünk haza.  

Az est házigazdája: Kovács Áron műsorvezető.
Díszvendégek: Máté Edit (Máté Péter özvegye) és családja
Fellépnek: Malek Andrea, Gallusz Nikolett, Tabáni István, Solymos Antal, Kökény Attila, a Back II Black zenekar és a Bolyki Brothers acapella énekegyüttes.
Az est során felcsendülnek Máté Péter legismertebb és legkedveltebb slágerei.
Az esemény garantáltan felejthetetlen élmény ígér a közönség számára.
Műsoridő: 2x60 perc
A művészeket állandó zenekar kíséri. Az állandó zenekart kiegészíti egy 11 tagú szimfonikus zenekar, 4 tagú fúvós szekció, és 2 tagú vokal szekció is.
Zenekarvezető: Végh Balázs
A koncert művészeti vezetője: Havas Lajos
A dalok teljes hangszerelését a magyar zenei élet méltán elismert képviselői végzik.
A koncertről hangfelvétel készül. A emlékkoncert után 3 hónappal a koncert teljes anyagát megjelentetjük CD formátumban.

   Az előadásra a kiosztott jegyeket és útiköltségre 1.800,- Ft/fő szíveskedjen magával hozni.
   Mindenkinek jó szórakozást kívánok.

Jászfényszaru, 2017. január 30.
                                                                
Baráti üdvözlettel:

                                                                                                                Tóth Tibor
                                                                                                                   szervező{jcomments off}

Szülőkategória: Archív hírek
Találatok: 1924