febe fejlec lekerekitett

Lokálpatrióták találkoztak Pusztamonostoron

Pusztamonostoriak Baráti Köre volt a házigazdája szeptember 24-én a Művelődési Házban megtartott VII. Jász Baráti Társaságok Fórumának.

A fotókat Tóth Tibor készítette.

 

A 10 órakor kezdődött rendezvény megnyitóját helyi diákok kulturálisműsora színesítette, majd Bajtai Miklós a helyi egyesület elnöke ismertette a nap programját. A jászság kilenc település (Jánoshida, Jászágó, Jászboldogháza, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jásztelek, Pusztamonostor) lokálpatriótáinak képviselőit köszöntötte Sári Ferenc polgármester és Percz László emeritus jászkapitány.

A tanácskozás helyszínén - a vendéglátók által összeállított - 1928 - 1949 között Népművelő Testvérek Társasága női szerzetesrend tevékenységét bemutató kiállításban gyönyörködhettünk. A korabeli fotó másolatok kinagyított képein elevenedett meg a múlt szép emlékei, a nővérek áldozatos munkája. A nővérek óvodát létesítettek, nyaranta bölcsödét üzemeltettek, gondoskodtak a fiatalok kulturális és világnézeti neveléséről.

A helyiek megvitatandó témának jelölték meg a településszépítés fontosságát. Fotó tablókon mutatták be ez irányú erőfeszítéseik eredményét. Elindították a Virágos Monostorért Mozgalmat.

Az ebéd előtti községi sétán volt módunk szép és takaros portákat látni. Az 1793-ban barokk stílusban elkészült rk. templomlomot és annak kriptáját is megnéztük.

Balogh Bertalan házánál igazi mezőgazdasági eszközök és gépek gyűjteményét „múzeumát” csodálhattuk meg.

Sétánk következő állomása a temető volt. A Pusztamonostor szépen gondozott évszázados múltra visszatekintő sírkertjében, a ritka és védett növények mellett több nemesi család, és régi köztiszteletben álló személy síremlékét néztük meg rövid sétánk során. Láttuk a Thassy, a Balázsovich, a Toepler és a Jenes családok sírjait. A temetőben nyugszik vitéz Kárpáthy Kamilló is, aki a két világháború között gyalogsági tábornok és a honvédség főparancsnoka volt. 1928-ban feleségül vette az itt elő földbirtokos özvegyen maradt lányát Balázsovich Margitot.

A Galéria étterem pizzériában elfogyasztott ebéd után vette a kezdetét a fórum. A közösségek vezetői röviden beszámoltak az elmúlt egy évben történtekről.

Tóth Tibor a FÉBE elnöke tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az előzőévben Jászdózsán felvetődött közös kiadvány ötletét a Jászsági Leader HACShoz benyújtotta. Az Akciócsoport Helyi Bíráló Bizottsága, ha befogadja az ötletet, úgy október hónapban kell, a pályázatott beadni. A szervezetekkel szükséges lesz együttműködési megállapodások megkötésére. A Jásztelkiek Baráti Körének elnöke

Ivanics Gábor szorgalmazta, hogy a jásztelepüléseken „Egy újszülött – egy faültetés” mozgalmat a lokálpatrióták karolják fel.

Javasolták, hogy a világtalálkozók, a jászkapitányok mintájára a tizennyolc jász település I. és II. világháborús emlékműveiről is készüljön fotótabló. A kora estig tartó közös eszmecsere során, sok hasznos tapasztalatot, ötletet gyűjtöttünk.

Dicséret illeti a házi gazda szervezetet, a tartalmas program biztosításáért, a tanácskozás feltételeinek színvonalas megteremtéséért.

A FÉBÉ-t a rendezvényen Tóth Tibor, Nagyné Kiss Mária és Bognár Ágnes képviselte.

A következő évben a VIII. fórum megrendezését az Ágóiak Baráti Egyesülete vállalta fel.

Kép és szöveg: Tóth Tibor