febe fejlec lekerekitett

2012. június 3-án vasárnap immár negyedik alkalommal került megrendezésre Jászfényszarun Fogathajtó verseny.

Fotó: Tóth Tibor

A szervezők látván, hogy a lovas program elnyerte a település lakóinak tetszését, arra az elhatározásra jutottak, hogy 2012 évben kétnapos rendezvényt szerveztek meg. 2012. június 2-án szombaton díjugrató versennyel bővült a programkínálat, melyet az Jászfényszaru Város Önkormányzat Képviselő-testülete örömmel támogatott. Pál János javaslatára a Díjugrató versenyt Nagy Tibor emlékversenyé nyilvánították.

Nagy Tibor 1956. április 7-én született Jászberényben. Iskolai tanulmányait Jászfényszarun kezdte, majd Tatán folytatta, mint ló- és állattenyésztő. A hatvani lovas iskolánál helyezkedett el, ahol számos versenyen vett részt kitűnő eredménnyel. Versenyzett Magyarországon is, de több rangos esemény résztvevője volt többek között Ausztriában és Hollandiában. A díjugrató versenyek mellett huszárbandériumi feladatokat is ellátott. Éveken át dolgozott Mezei Pál, jászfényszarui lakosnál, ahol nemcsak a lovak ápolása és ellátása volt a feladata, hanem versenyekre is felkészítette az állatokat, melyek nagyon jó eredményeket értek el. 1981. május 30-án nősült meg, egy fiú és egy lány gyermeke született, akik örökölték apjuk lovak iránti szeretetét. Hirtelen jött betegsége 42 éves korában ragadta őt el az élők sorából.