febe fejlec lekerekitett

A Jász Múzeum és a Jászságért Alapítvány szervezésében november 26-én Dr. Selmeczi László habil* tiszteletére megtelt a Jászberényi városháza díszterme. Az ünneplést a kerekévfordulós születésnap és legújabb kötetének megjelenése adta.

Selmeczi_70_eves

Az ország sok megyéjéből, a fővárosból és a Jászság sok településéről érkeztek meghívott vendégek, akikkel az ünnepelt az elmúlt közel félévszázad alatt kapcsolatba került. Jászfényszarun 1996-1999 között négy nyáron szervezett régész tábort, több előadást is tartott. A Fényszaruiak Baráti Egyesületének legnagyobb elismerését a „Tiszteletbeli tag” címet kapta meg 2003. évben. Jászfényszarut az ünnepségen Győriné dr. Czeglédi Márta polgármester, Tóth Tibor a FÉBE elnöke, és Farkas Kristóf Vince történész, kulturális referens képviselte.

Bolla János regnáló jászkapitány köszöntötte az ünnepeltet és a megjelenteket. Fodor István, a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója ismertette az ünnepelt pályáját. A Szolnokon, Budapesten és Debrecenben eredményesen dolgozó szakember tudós, elévülhetetlen érdemeket szerzett a Jászság régészeti és néprajzi feltárásában.

A Jászsági Hagyományőrző Egylet jászsági népdalcsokorral és háromtagú zenei késérettel köszöntötte az ünnepeltet.

Hortiné dr. Bathó Edit Jászmúzeum igazgatója kiemelte négy évtizednyi gyümölcsöző együtt működésüket. Ez idő alatt Dr. Selmeczi László számtalan Jászsággal kapcsolatos tanulmány írt és a most bemutatásra kerülő könyvel együtt hat kötete foglalkozik szűkebb pátriáinkkal, a Jászsággal.

Az ünnepi kiadvány Az atyák emlékezeti főcímet és A Kaukázustól a Zagyva-Tarna völgyéig alcímet viseli. A szerkesztő szerint igen olvasmányos és már-már krimi szerű, de tudományos igényű leírás teszi érdekessé a könyvet. A kiadványban a szerző sora vette a jászsági településeket ahol ásatások folytak. Fotókon megjelenik a feltárt tárgyak sokasága és következtetések is levon a leletanyagokból.

A kiadvány megjelentetését több jászsági önkormányzat köztük Jászfényszaru is támogatta.

Bathó Edit ismertette Dr. Hatházi Gábor a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közgyűjteményi főosztályvezető-helyettesének az ünnepelthez írt levelét. Ezt követően a köszöntő személyek hosszú sora következett. Jászfényszaru nevében a jelenlévők gratuláltak az ünnepeltnek a tartalmas életúthoz, további munkásságához sok sikert és jó egészséget kívántak.

A program a szomszédos Jász Múzeumban közös ünnepi ebéddel folytatódott. Itt került sor arra, hogy régi jász szokás szerint, az ünnepelt ivott a jászok kürtjéből, ez által mindörökre tiszteletbeli jásszá vált. A születésnapi tortát minden jelenlévő megkóstolta.

Tóth Tibor

* Habilitált, habilitációs eljárásban részt vett. A habilitáció az oktatói és az előadói képesség, valamint a tudományos teljesítmény egyetemi megítélése.