febe fejlec lekerekitett

A Város- és Faluvédők Szövetsége (HUNGARIA NOSTRA) a Nyíregyházi Városvédő Egyesület bevonásával XXXII. Országos Találkozóját és Konferenciáját tartotta július 11-13 között Nyíregyházán. Az országos szövetségnek 1994-től tagja a Fényszaruiak Baráti Egyesülete is. Az évente más-más városban megrendezendő országos találkozón a FÉBE képviselői is részt vesznek.

varosvedo1varosvedo2

 

 

A házigazdák a közel 200 fős konferencia főtémájának „A homokba szőtt város – Az alternatív turizmus szerepe az értékvédő településfejlesztésben.” választották.

Az első nap délutánján ismerkedés a város nevezetességeivel programot, még a hirtelen jött nagymennyiségű eső sem zavarta meg, mert éppen a városháza dísztermében hallgattuk a város történetét és fejlődésének főbb állomásait.

Este 19 órakor került sor Nyíregyházi Főiskola D1-es körelőadó nagytermében az országos találkozó és konferencia ünnepélyes megnyitójára. A világhírű Cantemus Kórus műsora a jelenlévőket elkápráztatta. A konferencia résztvevőit köszöntötte Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere, Ráday Mihály Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke, Békési Elemér Nyíregyházi Városvédő Egyesület elnöke.

Ráday Mihály először a jubiláló egyesületeteket köszöntötte majd a település természeti és épített környezetének védelme érdekében végzett eredményes munkájáért emléklapokat adományozott a szövetség, melyeket az alelnökökkel együtt itt adott át. Elismerésben részesült, többek között a Fényszaruiak Baráti Egyesülete, melynek elnöke vette át az emléklapot.

A sorban a Podmaniczky-díjak átadása következet.Tizenkét magánszemély és három közösség kapott Podmaniczky-díjat az épített és természeti környezet, illetve a kulturális örökség értékeinek védelmében kifejtett tevékenységéért. Az elismerést olyan magánszemélyek és közösségek kaphatják, akik foglalkozásuktól, munkahelyi kötelezettségüktől függetlenül, vagy azt jelentősen túlteljesítve a legtöbbet tették épített és természeti környezetünk, kulturális örökségünk értékeinek védelmében. Az idei díjazottak között volt szűkebb pátriánkból, a megyéből Györfi Sándor karcagi Munkácsy-díjas,Érdemes művész, szobrászművész, a Karcagi Nagykun Városvédő és Városszépítő Egyesület alapító tagja, több éven át alelnöke, jelenleg elnöke. Jászfényszarun a főtéren augusztus 19-én avatásra kerülő IV. Béla szobor alkotója.

A polgármesteri fogadást követően éjszakába nyúló baráti tapasztalatcserére került sor a szálláshelyen.

A következő napon plenáris ülés keretében neves előadóktól Integrált értékvédelem; A múlt, mint turisztikai vonzerő; Krúdy nyomában. Irodalom és turizmus; A Nyíregyházi Főiskola küldetése; Az Állatpark története; A civil szervezetek és a jog; Alternatív turizmus – a tudatos turizmusfejlesztés Nyíregyháza példáján címmel hangzottak el 20-30 perces előadások. Délután négy szekcióban – alternatív turizmus; a civil szféra új törvényi szabályozása; ifjúsági szekció; műemlékvédelem határon innen, határon túl - folytatódott a közös gondolkodás. Plenáris ülés keretében a szekcióvezetők összegezték a tapasztalatokat, ajánlásokat, majd 17 pontban összegzett ajánlást fogadott el a konferencia résztvevői.

A harmadik nap a helyi és környékbeli kulturális értékek megismerése jegyében telt el.

Autóbuszos kirándulás keretében Nyírbátor és Máriapócs nevezetességeit, a helyben maradók a Sóstói Múzeumfalut, a Tuzson János Botanikus Kertet, a Nyíregyházi Állatparkot ismerhették meg.

A 2014 évi XXXIII. Országos Találkozó és Konferencia megrendezését Mezőkövesd Város Önkormányzata és a Mezőkövesdi Városszépítő és Városvédő Egyesület vállalta fel. A vándorbot egy évig a Matyóföld fővárosába került, melynek célja többek között „…hogy minden velünk érző legyen tevékeny társunk, hogy hazánk valamennyi településére eljusson hangunk, és hogy a közjó érdekében megértő, öntevékeny embertársakra találjunk.”

A VÁROS- ÉS FALUVÉDŐK SZÖVETSÉGE XXXII. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA ÉS SZAKMAI KONFERENCIÁJA
NYÍREGYHÁZA, 2013. JÚLIUS 11–13.

Az országos találkozó plenáris ülése, a találkozó négy szakszekciójának javaslatai alapján a következő ajánlásokat fogadta el:

  1. A Szövetség ajánlja a helyi vonzerővel rendelkező, kevésbé ismert kastélyok és kúriák ismertté tételét, mely során több, egymásra épülő lépést határoz meg; első lépésben a műemlék kastélyok és kúriák felmérését, egyfajta adatbázis létrehozását.

  2. A Szövetség ösztönzi az elnéptelenedő, kis lélekszámú falvakba beköltöző magánemberek tevékenységét, mely során a régi parasztházak eredeti állapotba való felújítását végzik. A Szövetség egyesületein keresztül segít bemutatni a „jó példákat”/jó gyakorlatot, azaz tájházak, komplex települések népszerűsítése mellett közreműködik egy jól használható kézikönyv összeállításában, ösztönzi a fiatal szakmunkások felújítást célzó önkéntes munkáját és népszerűsíti a népi tárgyakat bemutató vándorkiállításokat.

  3. A Szövetség ajánlja, hogy a helyi védelem alatt álló épületek esetén egységesen kidolgozott értékmentés történjen a helyi jogszabályban rögzített lépésekkel. A nyilvánosság biztosításával minden esetben derüljön ki a helyi védelem alól való kivétel terve és annak indoka is.

  4. A Szövetség figyelmébe ajánlja a törvényhozóknak a csereüdülés és a falusi turizmus ösztönzését, melyet a pénzügyi/adózási terhek egyértelmű csökkentésével lehet elérni.

  5. A Szövetség és az egyesületek szorgalmazzák a civil szféra együttműködését, összefogását.

  6. Az egyesületek szélesítsék kapcsolataikat a helyi önkormányzatokkal.

  7. A Szövetség és az egyesületek lépjenek fel a törvényekkel biztosított jogaik érvényesítése érdekében.

  8. A településvédők lehetőségeikhez mérten induljanak pályázatokon.

  9. A civil szervezetek bátran forduljanak a hatóságokhoz, a bíróságokhoz és az ügyészségekhez.

  10. A városvédők tájékoztassák a közvéleményt tevékenységükről, terveikről és akcióikról.

  11. A Szövetség és az egyesületek tegyenek lépéseket a magántulajdonban lévő kulturális örökséget hordozó emlékek megjelölése, megismerhetősége és megfelelő védelme érdekében.

  12. A gyerekek és az ifjak bevonása, részvétele a városvédő mozgalomban rendkívül fontos, melyhez megfelelő alapot adhatnak az országos városvédő ifjúsági pályázatokon való részvételek, valamint a helyi város- és faluvédő táborok, melyek szervezéséhez szívesen adnak ötleteket a már ez irányú tapasztalatokkal rendelkező egyesületek.

  13. A középiskolások számára kötelezően előírt közérdekű közhasznú szolgálat lehetőségével érdemes élni az egyesületeknek az alapcél szerinti tevékenységek megvalósításában, és az remekül alkalmazható az utánpótlás nevelésében.

  14. Nagyon fontos a városvédő tevékenységek dokumentálása, azonban mind az írásos, mind az elektronikus kommunikáció során csak az érintett személyek beleegyezésével lehet a hatályos jogszabályok szerint fotó- és videofelvételeket megjelentetni.

  15. Az Értékmentő készülő elektronikus változatához várjuk az „ifjak” tábori beszámolóit, élményeit.

  16. A magyarországi beruházások gazdái, megbízók, tervezők, kivitelezők érdeke egyaránt, hogy a pályázataik, vagyis a munkáik nemzetközi elismerést kapjanak. Ehhez szükséges feltételeknek biztosítására nagy szükség van és lesz is.

  17. Továbbra is biztosítani kell az Europa Nostra díjaiért nevezett magyar pályázatok gondos elbírálását, valamint meg kell teremteni az Europa Nostra Tanácsának ülésein és a szervezet zsűrijében a magyarországi delegátus részvételének anyagi és személyi feltételeit.

Tóth Tibor