febe fejlec lekerekitett

Tájékoztatjuk, hogy a FÉBE Színházbajárók Baráti Köre szervezésében 2016. február 19-én (péntek) a Jászberényből induló autóbuszra 17 órakor a városházától Hatvan felé indulva a jobboldalon lévő helyi autóbuszmegállókban vesszük fel bérleteseinket és az autópályán megyünk Budapestre József Attila Színház (1134. Budapest, Váci út 63.) Bánffy bérlet – 4. előadás Joseph Kesselring: Arzén és Levendula bűnügyi bohózat két felvonásban megnézni.

Az előadás 19 órakor kezdődik, vége 21 óra 35 perc, várhatóan 22 óra 45 percre érkezünk haza.

Szereplők: Zöld Csaba, Fehér Anna, Chajnóczi Balázs, Lippai László, Kiss Gábor, Molnár Zsuzsa, Botár Endre, Láng József, Fila Balázs, Létay Dóra, Blazsovszky Ákos, Ujréti László, Pásztor Tibor, Előd Álmos.

Díszlet: Bátonyi György Jelmez: Túri Erzsébet Súgó: Kecskeméti Zsuzsi Asszisztens: Czipó Gabriella Ügyelő: Verebély Mónika Fordította: Zöldi Gergely Rendező: Böhm György
   Joseph Kesselring méltán világhírű krimikomédiája nem szorul bemutatásra. Eddigi sikerei bizonyítják, hogy a hazai közönség is vevő e mesterien megírt s az elmúlt fél évszázad alatt immár kultusszá vált bűnügyi vígjátékra.

   A valószerűtlen fordulatokban bővelkedő, már-már hihetetlen, ám annál ellenállhatatlanabb humorú történet a messzi Brooklynban játszódik, a második világháború idején. Miközben a háború kellős közepén az egész világ lángokban áll, Brooklyn és a Brewster nővérek levendulaillatú háza maga a béke szigete. A köztiszteletnek örvendő és tündéri természetű öreglányok miközben fáradhatatlanul jótékonykodnak egy titkos szenvedély rabjai: szerető család és meleg otthon nélkül élő idős férfiak utolsó óráit édesítik meg, nem igazán hétköznapi módon.

   Velük lakik unokaöccsük, Teddy, aki pincéjükben saját kezűleg ássa ki a Panama csatornát és abban a tévhitben él, hogy ő az Egyesült Államok elnöke, Theodore Roosevelt.
   Másik unokaöccsük, Mortimer, színikritikus. És hogy teljes legyen a család, van még egy harmadik unokaöcs is, Jonathan, aki átoperált arccal bujkál a rendőrség elől, és épp a legrosszabb pillanatban érkezik meg dr. Einsteinnel és egy gyanúsan nehéz csomaggal. Később betoppan egy rendőrfelügyelő, aki civilben titkos drámaíró, majd Jonathan dicsekszik el igen furcsa és meghökkentő dolgokkal. A váratlan események zuhatagában egy rejtélyes hulla kerül elő a ládából, ami felborzolja a kedélyeket és lassan mindenki elveszti a fejét, de hogy mitől és hogyan, azt természetesen nem árulhatjuk el...

Az előadásra kérem a kiosztott bérletét, amely négy alkalomra szól és az útiköltséget 1800,- Ft/fő hozza magával. {jcomments off}

Tájékoztatom, ha valamilyen oknál fogva az előadásra nem tud jönni, úgy köteles maga helyett más személyt szerezni, vagy az útiköltséget kifizetni.  

           A bérlettulajdonosoknak jó szórakozást kívánok!                                                      

Jászfényszaru, 2016. február 08.

Baráti üdvözlettel:

                                                                                  Tóth Tibor

                                                                                    szervező