febe fejlec lekerekitett

Kedves Operettrajongók!  

   Tájékoztatjuk, hogy a FÉBE Színházbajárók Baráti Köre szervezésébe Kálmán Imre születésének, illetve Lehár Ferenc halálának napját, október 24-ét a szerzők iránti tisztelet jeléül a Magyar Operett Napjává nyilvánították. 2023. október 21-én (szombat) du. 12 órakor Jászberényből a Batta bizományitól induló Fehér János különjáratú autóbuszára Pusztamonostoron az Óvoda buszmegállóban Jászfényszarun a Városháza előtti gyülekezéssel, 12 óra 30 perckor kifelé haladva a buszmegállókban megállva Hatvanon át az utópályán Budapesti Operettszínházba megyünk (VI. Nagymező utca 17. Telefon: 472-2030) Álom, álom, édes álom - Operett gála Kálmán Imre és Lehár Ferenc műveiből.

   Az előadás 14 óra 30 perckor kezdődik.

Szereplők:
Bojtos Luca, Kiss Diána, Lévai Enikő, Lukács Anita, Szendy Szilvi, Széles Flóra, Dénes Viktor, Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, Laki Péter, Ninh Duc Hoang Long, Vadász Zsolt.
Közreműködik: A Színház Zenekara, a Színház Énekkara, a Színház Balettkara

Alkotók és stáb: Karigazgató: Szabó Mónika; Koreográfus-asszisztens: Gallai Zsolt; Rendezőasszisztensek: Birkenstock Rebeke és Kénárt Gábor; Díszlet: Cziegler Balázs, Jelmez: Jenei Petra; Koreográfus: Lénárt Gábor. Rendező: Homonnay Zsolt

Kálmán Imre születésének, illetve Lehár Ferenc halálának napját, október 24-ét a szerzők iránti tisztelet jeléül a Magyar Operett Napjává nyilvánították. Az emléknapot a Budapesti Operettszínház művészei hagyományosan minden évben nagyszabású gálaműsorral ünneplik, amely a centenáriumi évadban különös hangsúlyt kap. Világszerte elismerik, hogy egyedül a magyarok éneklik-játsszák az operettet lendületes muzsikával, hévvel, tűzzel, akrobatikus táncelemekkel, gazdag látványvilággal és megdöbbentő érzéki-érzelmi viharokkal. Az előadás során elhangoznak az operettirodalom két legendás szerzőjének legnagyobb slágerei.  

Az előadásra fsz 6-7-8 sorba 10.490 Ft/db, a fsz 11. sorba 9.190 Ft/db, a 13 sorba 7.290 Ft/db áron lehet jegyet igényelni, június 8-ig történő megrendeléssel és befizetéssel. Jegyigénylés mobil: +36-30-337-3336 vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

   Az előadásra a jegyeket június 9-én el kell hozni. Az utóbusz költséget az eladás alkalmával kell fizetni.

   Mindenkinek jó szórakozást kívánok.

Jászfényszaru, 2023. május 30.
                                                   

Baráti üdvözlettel:

                                                                                                                Tóth Tibor
                                                                                                                 szervező