febe fejlec lekerekitett

KLNÉ 60 éves 2014 jó  Juhász Gyula (1883-1937) magyar költő idézete alapján „Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnekHiába szállnak árnyakálmokévek...”
   Kovács Lászlóné Tóth Mária
70 évvel ezelőtt április 19-én született. Négy hónap híjával 65. születésnapja előtt hagyott itt bennünket.
   Jászfényszarun született, az általános iskolai tanulmányai után Hatvanban járt középiskolába. Az érettségi után rövid ideig a Jászberényi Volánnál adminisztratív munkakörben dolgozott.

   Vágyott haza, a kereskedői szakma felkelltette érdeklődését és Kiskereskedők Országos Szervezete (KISOSZ) érettségizetteknek Szolnokon szervezett képzést, majd ugyan itt később a boltvezetőit is elvégezte. Közben feleségül ment Kovács Lászlóhoz. Házaságukból 1974-ben Adrienn leányuk született. Két unokája közül Bálint agrármérnök Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központban Tápiószelén dolgozik és a családi gazdaságban is közreműkö-dik. Öccse Péter a jászberényi Szent József Katolikus Elektronikai Technikumban technikus képesítést szerez.
   A volán után Jászfényszaru és Vidéke ÁFÉSZ-nél, majd a jogutód Egyesült Jászsági ÁFÉSZ 1-es számú alapegységénél a főtéren a mai Kördiszkont és Rimóczi kastély között az utcafronton állt Rimóczi ház folytatásaként többek között egy zöldséges üzletet is, melyet vezetett.
   1982-ben – 28 évesen – magánkereskedői vállalkozásba kezdett. A Szabadság út 70 szám alatt a szülői ház telkének balsarkán egy 14 m2 épületben férjével zöldség boltot nyitott, melynek vállasztéka folyamatosan bővült és fűszer-csemege üzletté vált. Felvágott és tőkehús kivételével minden kapható volt, még banán is. Máig sem tudom, hogy a nem túl nagy üzletben a sok féle áru hogyan fért el, katonás rendben és szemet gyönyörködtetve.
KLNÉ fűszer csemegeFérjével közösen vitték a vállalkozást, majd leányuk is kereskedő lett. Igen eredményes 15 év után, hiszen a KISOSZ már 1988-ban,1990-ben és 1997-ben Díszoklevéllel és Diplomával ismerte el Kovács Lászlóné tiszteséggel végzett kiváló kereskedői munkáját. A Szakma Kiváló Kereskedője Elismerő címet is megkapta.
   1997-ben lehetőség adódott, hogy a Jászsági ÁFÉSZ-tól megvásárolják a Papkastély melletti boltot, még néhány hónapig a kisbolt is működött. Az új üzlet az év szinte mind a 365 napján nyitva volt, a vásárlóknak egy biztos pontot, lehetőséget jelentett.
   Manyika a közélet több területén aktívan tevékenykedett, 1993-ban alapítótagja lett a FÉBÉ-nek. Ahol tudott segített és jótékonykodott. A 34 év alatt egy kezemen megtudom számolni hány női képviselő dolgozott, összesen öt. Egy Ő volt 1994-ben a lakosság képviselővé választotta, egy cikluson át képviselte a vállalkozókat, nőket a testületben.
Hogyan emlékezzünk Rá és mi hiányzik leginkább, a példa mutatása. Manyika mindig mosolyogott, mindenkihez volt egy kedves szava, mások örömének is tudott örülni. Csodáltuk a kifogástalan külsőt, a frissen lakkozott frizurát, a kellemes illatot, ami csak őt jellemezte.
   Odafentről biztos büszkén látja, férjével, hogy a család összefogott – a hétvégeken még az unokák is besegítenek – de leánya és férje tovább viszik az általad elkezdett utat.
A szívünkben és emlékezetünkben tovább él!
Tóth Tibor

FÉBE köszöntése 60. születésnapján 2014.04.19-én Fotó: FÉBE archívuma – Tóth Tibor
Zöldség gyümölcs – Fűszer csemege üzlet kirakata az 1990-es évek elején. Fotó: Városi Értéktár archívuma - Tamus Angéla