febe fejlec lekerekitett

Kedves Operettrajongó Jegytulajdonosok!  

   Tájékoztatjuk, hogy a FÉBE Színházbajárók Baráti Köre szervezésébe Kálmán Imre születésének, illetve Lehár Ferenc halálának napját, október 24-ét a szerzők iránti tisztelet jeléül a Magyar Operett Napjává nyilvánították. 2023. október 21-én (szombat) du. 12 órakor Jászberényből a Batta bizományitól induló Fehér János különjáratú autóbuszára Pusztamonostoron az Óvoda buszmegállóban 12 óra 10 perc Jászfényszarun a Szent László út végén 12 óra 20 perc, a Városháza előtti gyülekezéssel, 12 óra 30 perckor kifelé haladva a buszmegállókban megállva Hatvanon át az utópályán Budapesti Operettszínházba megyünk (VI. Nagymező utca 17. Telefon: 472-2030) Álom, álom, édes álom - Operett gála Kálmán Imre és Lehár Ferenc műveiből egy felvonásban.

   Az előadás 14 óra 30 perckor kezdődik, várhatóan 16 óra 20 percre befejeződik.

Szereplők:
Bojtos Luca, Fischl Mónika, Cseh Dalma, Kiss Diána, Lévai Enikő, Lukács Anita, Szendy Szilvi, Széles Flóra, Dénes Viktor, Dolhai Attila, Földes Tamás, Homonnay Zsolt, Kiss-Balbinar Ádám, Kiss Zoltán, Laki Péter, Ninh Duc Hoang Long, Vadász Zsolt.
Közreműködik: A Színház Zenekara, a Színház Énekkara, a Színház Balettkara
Karmester: Pfeiffer Gyula
Alkotók és stáb: Karigazgató: Szabó Mónika; Koreográfus: Kárpát Attila; Koreográfus-asszisztens: Gallai Zsolt; Rendezőasszisztensek: Birkenstock Rebeke és Lénárt Gábor; Díszlet: Cziegler Balázs, Jelmez: Jenei Petra; Koreográfus: Szőllősi Krisztina és Lénárt Gábor. Rendező: Homonnay Zsolt

Kálmán Imre születésének, illetve Lehár Ferenc halálának napját, október 24-ét a szerzők iránti tisztelet jeléül a Magyar Operett Napjává nyilvánították. Az emléknapot a Budapesti Operettszínház művészei hagyományosan minden évben nagyszabású gálaműsorral ünneplik, amely a centenáriumi évadban különös hangsúlyt kap. Világszerte elismerik, hogy egyedül a magyarok éneklik-játsszák az operettet lendületes muzsikával, hévvel, tűzzel, akrobatikus táncelemekkel, gazdag látványvilággal és megdöbbentő érzéki-érzelmi viharokkal. Az előadás során elhangoznak az operettirodalom két legendás szerzőjének legnagyobb slágerei.  
Operett
   Az előadásra 2.300,- Ft/fő útiköltséget és a kiosztott jegyeket szíveskedjen magával hozni. A következő személy jegyét az autóbuszon adom át: Langó János 2 fő, Kókainé Barba Melinda 2 fő, Káposzta Sándorné, Simon Zsuzsanna, Péter Jánosné, Megyaszai József, Béres Lászlóné, Radics Rudolfné 2 fő, Fias Ferencné 6 fő, Páldiné Pál Ilona 2 fő.

   Akadályoztatás esetén, valamilyen oknál fogva az előadásra nem tud jönni, úgy köteles maga helyett más személyt szerezni, vagy az útiköltséget kifizetni.
   Aki nem tud maga helyett más személyt keresni, úgy próbálok kérésre segíteni, ha tudok.

Mindenkinek jó szórakozást kívánok.
Jászfényszaru, 2023. május 30.
                                                   

Baráti üdvözlettel:

                                                                                                                Tóth Tibor
                                                                                                                 szervező