febe fejlec lekerekitett

Kisebb-nagyobb tárgyi, fénykép és írat, adományok rendszeresen érkeznek városunk régi értéktárába a Kiss József Helytörténeti Gyűjteménybe. A régi eszközöket közvetlenül az üzemeltetőnek Bordásné Kovács Katalin művelődési ház és könyvtár igazgatójának és Pető Lászlóné gondnoknak adják át vagy a Fényszaruiak Baráti Egyesület által és közreműködésé-vel kerül a Somogyi Béla úti házba. Az elmúl hónapokban több értékes és egyedi tárggyal gazdagodott a gyűjtemény.

László Zoltánné Kiss Piroska édesanyja Kiss Vencelné sz.: Rózsa Piroska a 30-as évekből származó kettő ágyterítőt, hozzávaló asztalterítőt 1-1 fekete rojtos vállkendőt és fejkendőt adományozott a gyűjteménynek.

Kovács Tamás Bethlen Gábor úti lakos feleségének Terjéki Veronikának dédszülei hagyatékából kaptuk a kb. 90 éves Krisztus a kereszt alatt gobelin képet.

Czeculics Zoltán és Tanczikó Gáborné Török Jánosné Oroszi Mária hagyatékából két vállkendőt és bekecset valamint imakönyveket és iratokat ajánlottak fel.

Probocskai László kistarcsai lakos Probocskai Zoltánné unokája a gyűjteménynek felajánlotta Durny József zongorakészítő és hangoló által Budapesten a múlt század 30-as éveiben készített harmóniumot. A hangszert nagyapja Probocskai Zoltán kántor-tanító a Homok (Winkler) tanyai iskolában 1942 és 1947 között énekórák és istentiszteletek alkalmával használta. A férj 1947-ben hirtelen elhunyt, az özvegye a harmóniumot megőrizte a Kistarcsa-i lakásában, melynek ideszállítását a GAMESZ biztosította.

Köszönjük az értékes és egyedi tárgyi emlékeket, melyet a látogatok is láthatnak. Várjuk további felajánlásokat, melyhez előbb-utóbb újabb kiállítási helységekre lesz szükség.

Tóth Tibor