febe fejlec lekerekitett

   Zsombó nagyközség Csongrád megye Mórahalmi járásában. Szegedtől északnyugatra, Forráskút, Szatymaz és Bordány közt fekvő település. Zsombó környéke már a bronzkorban is lakott volt. Területéről késő bronzkori és honfoglalás kori leletek kerültek napvilágra.

A település környéke egykor a Dorozsma nemzetség birtokai közé tartozott. A török hódoltság után a környék királyi birtok lett, melyet a Német Lovagrend kapott meg.

  

1719-ben az egykor Kiskundorozsma határához tartozó területre többek között a Jászságból, Jászapátiból és Jászfényszaruból kitelepült családok népesítették be, akik a környék fekete földjein gabonát termeltek, míg a nyugatra, a mai Zsombó helyén fekvő területeken rideg állattartást folytattak. A jászfényszaruiak közül a zsombói tanyákra is költöztek néhányan.

A település nevét 1742-ben említették először a Forrosomboi csárdaként. E csárdában a hagyomány szerint Rózsa Sándor is mulatott egykor. 1950-ben szervezték községgé az egykor Kiskundorozsma határához tartozó területet Zsombó néven. Jelenleg lakóinak száma: 3400 fő.    
   Kálmán Ferenc helyi iskolaigazgató, helytörténeti diákszakkör vezetője, szakkörös diákjaival 1993. szeptember 25-én Jászfényszarura látogattak. A látogatás alkalmából a városháza dísztermében Lantos Péter tanár úr Jászok és Jászfényszaru történetéből tartott előadást. A Helytörténeti gyűjteményt is megnézték és Kovács Andrásné Rozika vezette drámajáték foglalkozáson is részt vettek, majd Jászberény nevezetességeivel ismerkedtek meg.
   Kálmán Ferenc által a helyi újság tudósítójának Klippán Hedvignek adott interjúból idézve: „Az idő rövid volt, amit itt tölthettünk. Mindenesetre alkalmas volt ez a nap közös múltunk felelevenítésére. Úgy érezzük, hogy ha az emberek ismerik, távolabbi gyökereiket kíváncsiak lesznek a közelebbiekre is. Sok olyan apró momentum van, amit az emberek magukkal hoztak. Nem tudják, hogy mit miért tesznek, de a gyökereik bennünk vannak, s úgy cselekszenek…”

Huszonkét év után a zsombóiak látogatását szeretnénk viszonozni.

   A Fényszaruiak Baráti Egyesülete 2015. augusztus 29-én (szombaton) önköltséges kirándulást szervez Zsombóra.

Indulás 2015. augusztus 29. (szombat) 6 órakor a Városházától kifelé haladva a helyi buszmegállókban lehet felszállni a különjáratú autóbuszra.
A kirándulás útvonala: Jászfényszaru - Zsombó - Kiskundorozsma - Szeged - Jászfényszaru, várhatóan 22 órára érkezünk haza.
A kirándulás programja:

- Látogatás Zsombón Gyuris Attila kertész termálfűtésű automatizált rózsakertészetében.
- Zsombón autóbuszos séta során megnézzük: az óvodát, az erdélyi székely kaput, az új bölcsödét, az új egészségházat, az új szociális otthont, a felújított művelődési házat, az önkormányzat áramtermelő napelemeit és a sörfőzdét.
- Ismerkedés a 32 éve működő tanyai népfőiskolával, előadás, filmvetítés
- Zsombón ebéd a Jóbarát Vendéglőben.
- Kiskundorozsmán a megénekelt Dankó Pista féle szélmalom megnézése.
- Szegeden a Móra Ferenc Múzeumban látogatás és a Dóm Fogadalmi templom megtekintése.
A tervezett program összeállítója és kísérője: Kálmán Ferenc zsombói helytörténeti kutató.

   A 450 km-es 16 óra időtartamú autóbuszos kirándulás ebéddel, belépőjegyekkel együtt - kellő számú jelentkezés esetén - 40 főnél 6500,- Ft/fő költséget jelent, de a pedagógusok és a 70 éven felüliek költsége 1000,- Ft-tal is csökkenhet, mivel számukra az állami múzeumok ingyenesek.

   20 vagy 30 fő jelentkezése esetén a részvételi költség - a kisebb autóbusz miatt - 1000,- Ft/fővel nőhet.

   A kirándulásra augusztus 18-ig Tóth Tibornál a +36/30/337-3336 mobil vagy a 06/57/422-871 vezetékes telefonon illetve személyesen a 3000.- Ft előleg befizetésével városháza földszintjén lehet.

 Tóth Tibor

zsombo 19930001

Klippán Hedvig interjút készíti Kálmán Ferenccel Jászberényben 1993. szeptember 25-én