febe fejlec lekerekitett

csehorszag 5 1 trebon csehorszag 5 2 hradec

csehorszag 5 3 telc csehorszag 5 4 telc

   A dél-Csehországban, a Moldva folyó kettős kanyarulatának partján lévő 13 ezer lakosú Cesky Krumlovban töltöttük a nap második felét. A település történelmi negyedét az UNESCO 1992 decemberében a Világörökség részének nyilvánította.

   A krumlovi vár a prágai Hradzsin után Csehország második legnagyobb vára. Öt udvarból és negyven épületből áll. Szépségét ékesíti a hozzátartozó hét hektáros kastélypark. A 14. századtól egészen a 19. századig folyamatosan építették, bővítették. Négy fő részből áll: alsó- és felső-vár, a barokk színházi rész és a kastélypark. A felső vár és a barokk színház közti várárkot egy sok emelet magas, boltozatos híd tölti ki.
   Látogatásunkkor a felújított barokk kastélyszínház zárva volt így nem tudtuk megnézni. Évente csak három barokk operát adnak elő.
   A kastélyparkban van egy szabadtéri színpad, érdekessége hogy nem a színpad forgó, hanem a nézőtér.
   A vártorony 54 méter magas, amely az alsó vár belső udvarán található, tetejéről szép kilátás nyílik a városra.
   A Szent Vitus-templom Krumlov másik fontos régi épülete. A háromhajós templomot a 14. században építették, a főoltár 1560-ban készült.
   A várossal egyidős a sörfőzés, a 13 századtól folyamatosan működött sörfőzde.
   Szálláshelyünk Cesky Krumlovtól 30 km-re volt, így időben értünk vissza Ceské Budejovicebe.
   Vacsora után idegen vezetőnkkel főtéri sétaközben ismertük meg a nevezetesebb építményeket.
   Elérkeztünk az utunk ötödik napjához, amikor már hazafelé indultunk. Élményekben gazdag nap várt ránk, hiszen három Dél-Csehországban lévő város nevezetességeinek megtekintése várt ránk.
   Szálláshelyünktől 22 kilométerre, az osztrákhatárhoz közzel a páratlan szépségű Trebon városába érkeztünk. A település gyökerei a 12. századig vezethetők vissza. A fellendülése a 15. század második felében kezdődött el, az egyre sokasodó halastavaknak köszönhetően. A várost és környékét a Habsburg és a Schwarzenberg család birtokolta, 1918-ig Ausztria része volt. A település környéke természetvédelmi terület, egyben az UNESCO bioszféra rezervátuma. Az egykori gótikus vár helyén felépített reneszánsz kastély barokk stílusjegyeket visel és körülötte gyönyörű angolparkot alakítottak ki. A kastélyparkban mi is sétát tettünk, gyönyörű sétálgató pávákat látunk, majd a nagykapun a tópartra értünk. A látvány lenyűgöző volt, az óriási víztükör nyugalmat árasztott.
Sétánkat a városközpontban folytattuk. A főtéren megnéztük a reneszánsz stílusú szökőkutat és a barokk Mária-oszlopot. A legértékesebb épület a Fehérló Fogadó 1544-ből, a legérdekesebb pedig a régi Városháza, melynek 31 méter magas tornyából remek kilátás nyílik a környékre. Sétánk során nagyon szép, változatos színekben pompázó lábas és oromzatos kialakítású házakat láttunk.
   A következő városba Jindrichuv Hradecbe, mint egy 30 km utazás után érkeztünk meg. A huszonegyezer lakosú település Vajgar-tó partján fekszik. 1801-ben tűzvész pusztítása folytán sok épülete teljesen leégett, de klasszicista stílusban újjáépítették. A 15. századbeli várából mára néhány kapu és bástya maradt fenn. A tűzvész után újjáépített várkastélyt, 1976-ban indult és 17 évig tartó rekonstrukció keretében állították helyre. Az épületben múzeum működik. A várkastélyt csodálatos reneszánsz loggiájával a harmadik várudvart veszi körül. Az első emeleten az árkádok adják a legszebb kilátást az udvarra. Láttuk a fekete torony feljárónál a felújítás során felfedezett füstös (fekete) konyhát, itt készítették a híres édes kását Nagycsütörtökön, a szegényeknek.
Sétát tettünk a város főterén, ahol reneszánsz, barokk és klasszicista homlokzatú házak sorakoznak egymás mellett. Itt található a gótikus eredetű, de mára már klasszicista stílusúra átépített városháza is.
1688-tól az itteni jezsuita iskolában tanult Zrínyi Ilona gyermeke II. Rákóczi Ferenc.
A város a cseh gobelinipar központja.
   A Jászfényszaru nagyságú bájos, vidám kisváros Telc - 5400 lakos - Brno és Prága közötti úton található. A települést évente több mint 200 ezer turista keresi fel. Ötnapos utazásunk utolsó városába a déli hangszó hangjaira érkeztünk. A hatalmas buszparkolóból gyalog sétáltunk a főtérre.
   Idegenvezetőnk a város a főtér kialakulásáról mesélt. Első írásos említése 1315-ből való. A városkapun megérkezve a főtér látványa mindenkit elbűvölt, egy színes mesekönyvben szereplő csodás házak sokasságát láthattuk. A hosszan elnyúló, trapéz alakú főteret 58 díszes oromzatú, többségében reneszánsz stílusú egykori polgárház övezi, melyek nagyrésze 1500 és 1550 között épült. Eredetileg a házak gótikus stílusban épültek, az arra jellemző arányokkal, földszinti és emeleti elrendezéssel. A házba betérők nagy kő ajtófélfájú kapun keresztül a főtérről a ház előterébe léphettek be. Az előtér eredetileg boltként, sörcsapként, vagy kézműves munkavégzés helyszínéül szolgált, innen vezetett lépcsősor az emeletre a lakótérbe illetve le a pincébe valamint hátra a kertbe. A XV. század második felében egységes terv alapján szinte minden épület elé, s azokat összekötve árkádsor került. Az árkádokat és oromzatokat külön-külön emelték reneszánsz stílusban, de sokuk barokk építészeti jegyeket hordoz.
   A város legrégebbi építészeti emléke a 158 láb (1 láb=0,3048 méter 48 méter) magas Fehér Torony, melyet késői román stílusban a XIII. században építettek.
A közel egyórás szabadprogram keretében elindultunk felfedezni a hangulatos, macskaköves teret. Az árkádok alatt az otthoniaknak sokféle telci emléket lehetett vásárolni, de a finom cseh söröket is megkóstolhattuk.
   Megnéztük a Szent Margitnak szentelt Főtéri dísz kutat. A főtéren áll a Szent Jakab plébániatemplom, melyet 14. század végén gótikus stílusban építették.
   A templommal szemben 13 órára gyűlt össze a csoport, hogy helyi idegenvezetővel nézzük meg a várkastélyt, amely a 1992 óta a városközponttal együtt az UNESCO Világörökség részévé vált.
   Az egykoron gótikus várat a Hradec főúri család reneszánsz várkastéllyá építette át. Az épületet tulajdonolta a Rosenberg család, a Slavata grófok, végül a Liechtenstein hercegek hagyták rajta ujjlenyomataikat. A kastély mesés szépsége leírhatatlan, a készült fotók csak részben adják vissza a látottakat. A lovagtermek, kazettás mennyezetek, gobelin falikárpitok, intarziás padozat, különleges szőnyegek, súlyos ajtók, korabeli több százéves bútorok, gyilokfegyverek, páncélruházat, vadásztrófeák sokasága kísér termek hosszú során át.
   A csodás látnivalóktól lenyűgözve, a sétától megfáradva a Svejk étteremben jó étvággyal fogyasztottuk el a háromfogásos ebédet.
   Minden jó, ha a vége jó állítja a magyar közmondás, talán igaz ez a mi utazásunkra is, hiszen utastársaink szívében legutoljára Telc csodálatos képei rögzültek.
   Köszönet az idegenvezetőnek, Hegedűs Juditnak, a két Attilának autóbuszvezetőinknek a segítőkész kulturált balesetmentes vezetésért. Elismerés az utastársainknak a pontos, fegyelmezett magatartásáért.{jcomments off}
                                                                                                                       Tóth Tibor