febe fejlec lekerekitett

    A FÉBE Színházbajárók Baráti Köre szervezésében most először a nemrég megnyílt Budapesti Operettszínház, Kálmán Imre Teátrumába 2019. december 12-án (csütörtök) du. 16 órakor Jászberényből Kórház sarki zöldségestől, Pusztamonostoron át (ÓvodaBuszmegálló) Jászfényszarun a Városháza előtti gyülekezéssel, 16 óra 30 perckor kifelé haladva a buszmegállókban megállva megyünk (Budapest, VI. Nagymező utca 17. Telefon: 472-2030) Párizsi randevú – Volt egyszer egy Moulin Rouge című dinner show előadást megnézni.
   Az előadás 20 óra 30 perckor kezdődik, vége 22 óra 30 perc, várhatóan 23 óra 40 percre érkezünk haza.

Szereplők: Nádasi Veronika, Buch Tibor és mások.
Alkotók: Kánkánjelmez-tervező: Tihanyi Ildi, Jelmeztervező: Velich Rita, Produkciós designer: Bori Tamás, Rendező: Richter József.
  
A látványos, színpadi show artistaprodukciókkal, vérpezsdítő táncokkal, világslágerekkel!
  
A párizsi Moulin Rouge-ban játszódik a Budapesti Operettszínház új produkciója, amely a hajdani pesti Moulin Rouge-ban kap helyet. A nyolcvanas évek rendszerváltás előtti, szürke valóságából a nézőket a fény városába repítő régi szerelem története keveredik majd a mulatók csillogó, szabad világával. 
   Az előadásra sikerült 50 %-os kedvezménnyel, II. osztályú jegyet szerezni 4.750,- Ft/db áron a földszint 7., 8., 9. sorba, valamint az erkély jobb középre 2 sorba. Összesen 21 jegy áll rendelkezésre.
   A csoport tagjai közül, 17 fő, aki jelezte TUTAN HAMON rejtélye és kincsei kiállítást a Komplex Evintben (1061 Budapest, Király utca 26.) meg szeretné nézni (felnőtt belépő: 3800 Ft/fő, diák, nyugdíjas 2900 Ft/fő) a színház előtt 18 óra 10 perces beléptetéssel 90 perces kiállítási megnézés után megyünk a színházba. Mások a bazilikai karácsonyi vásáron és egyéb lehetőségekkel élhetnek. A színházjegyeket az utóbuszon adom át 4.750 Ft/db az útiköltség 2300 Ft/fő. A kiállítási belépőt a helyszínen fizetjük

A jelentkezőknek jó szórakozást kívánok.

Jászfényszaru, 2019. december 09.                                                     

Baráti üdvözlettel:

                                                                                             Tóth Tibor
                                                                                              szervező