febe fejlec lekerekitett

2023

  • Petőfi kiállítás megnyitója - Kiskunfélegyháza

    petofi emlekhaz meghivo dec 20

  • QR-kóddal ellátott táblák városunkban

    Qr táblaA Fényszaruiak Baráti Egyesülete megalakulása óta eltelt háromévtized alatt több esetben vállalt úttörő szerepet működése során.
      Négyféle kitüntetést alapított a szülőföldért, Jászfényszaruért átlagon felül végzett személyek elismerésére. Szervezetté tette a színházba járást Budapestre (1993-) és 2006 és 2014 között a városunkba, helybe évi 4-5 előadást hozott. 1995 és 2000 között népszerűsítette a kerékpározást, 1995-2006 között meghonosította a társastáncot, felkarolta a régi huszárbandériumi hagyományok felélesztését. Intézményesítette tevékenységét Civilház (2001-2013), Teleház (2002-2006-3013), Városi Értéktár (2016-) létrehozásával.
      Kulturális örökség területén tárgyi emlékek megmentése és újak létrehozása. Az első emléktáblát 1994-ben állítottuk, melyet emlékművek, egyéb 14 alkotás követett. A meglévő emléktáblák, szobrok, keresztek, sírok közül 10 megmentését vállaltuk fel.
      Kiadványaink könyvek, érmek, CD-ék, emlékbélyegek száma 34. Újjáélesztette a bálok hagyományát (1994-2018). Bevezette a képzőművészet világába a diákokat (1994-2000). Kiállításokkal, konferenciákkal, találkozókkal, ismeretterjesztő előadásokkal döntően a helyi személyeket, közösségeket céloztuk meg és szereztünk örömet nekik. Irodalom, költészet területén is tevékenységünk sokszínű. A gasztronómiai rendezvények kezdeményezése területén is színes a paletta. A főzőversenyek után a Kemence ünnepét (2011-), az Óévbúcsúztatót (2014-) rendezzük meg. Az 1994-től a belföldi - 2015-től külföldi kirándulásokat rendszeresen szervezünk. Települési évfordulókra, jubileumokra, tagjaink kerek évfordulós születésnapokra kiemelt figyelmet fordítunk.

  • Redemptio, a jász és kun települések honismereti lapja

     Redemptio 2023 02  A Redemptio a jász és kun települések honismereti lapja a XXX. évfolyamát kezdte el ebben az évben.
       A lap kéthavonkénti megjelentetését az elmúlt 29 évben a Jász Múzeumért Alapítvány vállalta fel, dr. Bathó Edit, Jász Múzeum igazgatója, a FÉBE Tiszteletbeli tagja kitüntető cím birtokosa, a Redemptio lap alapítója és felelős szerkesztője áldozatos tevékenységének köszönhetően.    
       A 2023. évi kiadáshoz, a rendszeres megjelenéshez az előfizetők és az újságot megvásárlók 500,- Ft-tal példányonként járulhatnak hozzá.
       A Fényszaruiak Baráti Egyesülete megalakulásától felkarolta, bonyolítja az újság Jászfényszarun a lakosság és az elszármazottak körében való terjesztését. Havi 30 példány értékesítését végzi.
       A XXX. évfolyam 1. szám 2023. februári 32 oldalas számából egy kis ízelítő: Dr. Selmeczi László régész, történész: A Jászság népességének változásai a beköltözéstől a török hódoltság végéig; Metykó Bélany. gépészmérnök, helytörténeti kutató: Emlékezés László Károlyra, a Lehel Hűtőgépgyár legendás műszaki igazgatójára; Csörgő Terézia ny. biológia-kémia szakos tanár: Emlékezés régi jászberényi tanárokra XXXV. A gimnázium önképzőkörének tanárelnökei IV.; Székely Gábor helytörténeti kutató: Petőfi születései és halálai; Fábián Rigó Attilahelytörténeti kutató;Alán-Jász kincsek az Ermitázsban; Kovács Béláné Pető Magdolna,a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság elnöke: Nemes Gerzson nyomában.    
       Kérjük a jász-kun múltunkat és jelenünket figyelemmel kísérő tagjainkat, érdeklődőket, hogy a 3000,- Ft/év összegért fizessenek elő a kéthavonként megjelenő újságra. Egy-egy lapszám 500,- forintért megvásárolható, de elő is fizethetik a Városháza II. emelet baloldalt első irodában, majd a Városi Értéktárban a Szentcsalád tér 12. szám alatt Tóth Tibornál (+36_30-337-3336). Az elszármazottaknak igény esetén, postán juttatjuk el a lapot.

    Kép és szöveg: Tóth Tibor
    Fotó: A 2023 évi első számának címoldala

  • Rendelkezzen személyi jövedelemadód felajánlható 1 százalékáról!

    Négy ok arra, hogy miért adományozza a Fényszaruiak Baráti Egyesületének a személyi jövedelemadója 1 százalékát:

     1. Mert városunk kulturális értékének gyarapítására fordítjuk.
     2. Köztéri alkotások számát gyarapítjuk.
     3. A városunk történetével kapcsolatos kiadványok megjelentetésére használjuk.
     4. A városban egyesületünk által rendezendő kulturális programok létrejöttét támogatjuk.  

    Kérjük, támogassa a FÉBÉ-t adódja 1 százalékával, hogy még többet valósítsunk meg terveinkből.

    Név: Fényszaruiak Baráti Egyesülete

    Adószám: 18822317-1-16

    febelogo copy 1

  • Szabad jegy!

    A 2023. október 21-i  Budapesti Operettszínház Álom. álom, édes álom Operett gálára  a 13 sor 6. székre van egy szabad jegy, aki várja operettett szerető gazdáját.