febe fejlec lekerekitett

 Minden képnek Szeged KM KS TT  Igaz mese: Egyszer volt hol nem volt, 1970. január 1-el megalakult a helyi Béke mg. tsz-ben az irodai dolgozókból 16 fővel Sárközi Jánosné vezetésével a Balassi Bálint brigád. A brigádnak önként tett vállalásait, ha teljesítette, akkor a bíráló bizottság döntése alapján kapta meg a „szocialista” címet. A teljesítők közül lehetett kapni bronz, ezüst, arany plakett kitüntető címet és néha a Szövetkezet kiváló brigádja cím is kiadásra került.

   A kép történetéhez tartozott a brigád 1976 évi (50 éve) vállalásai között szerepelt augusztus 6-8 között kirándulás Szegedre. Ahol 6-án a szabadtéri játékok keretében megnéztük nemzeti operánkat a Bánk-bánt. A brigádnaplót nem csak a vezető írta egy-egy eseményről a tagok készítettek összegző véleményüket.
   A szegedi kirándulásról Kiss Sándor pénzügyi vezető, brigádtag írt igen érdekes és tartalmas 3 oldalas összefoglalót. A sorok írója is részt vett a kiránduláson ekkor már a szövetkezet saját buszával utazhattunk. Az emlékezet tudjuk véges így a leírás a hiteles. Az első nap délelőtt a szarvasi botanikus kert, este színház, többségünk meg Szegeden sem járt nem hogy az óriási 4000 fős nézőtérén ülhetett volna. Kollégiumi szállás, 2. nap idegen vezetővel megismertük a várost. Indultunk Békéscsaba Körös Hotelba szállásunkat elfoglalni. harmadik napon reggelit követően Gyulára indultunk, a vár, a város nevezetességeinek megnézése, majd fürdőzés is sok élményt adott. Útban hazafelé a híres Kondorosi csárdába is betértünk, Cserkeszőlődön is megálltunk. Nótázva, mókázva értünk haza.
   A kép bárhoz készülhetett volna, hiszen egyszerű egyen padok voltak minden hol.  A kétvégén öntöttbeton tartó a földbe süllyesztve, ülő- és hátlapot piros színre festett fapadlók takarták. Volt ilyen Jászfényszarun is, de ez Szegeden készült balról jobbra haladva Kurunczi Miklós pénztáros, Kiss Sándor pénzügyi vezető (aki az eseményt naplóba írta) Tóth Tibor személyzeti és munkaügyi osztályvezető.
Tóth Tibor

Fotó: Tóth Tibor archívuma