febe fejlec lekerekitett

Bennsőséges hangulat „A költészet és Mi” pódiumon. A Város Napja közelében lévő időpontban hagyománnyá vált, hogy a páros években a megye határain is túlnyúló Vers és prózamondó találkozóra, a páratlan években a helyi költők, versmondók és irodalomkedvelők találkozója valósul meg a Rimóczi-kastély nagytermében. Május 7-én mintegy negyven fő fogadta el, Bordásné Katinka által koordinált és szervezett estre a meghívást.


A rendezőkhöz - az általános iskola Diákönkormányzata, a BLNT Drámapedagógiai Műhelye, a FÉBE és a Városi Könyvtár - csatlakozott a Védőnői Szolgálat is, hiszen a pódium a „Születés Hete” rendezvénysorozat záró programja is volt.

Az est háziasszonya Bordásné Kovács Katalin köszöntötte a jelenlévőket, külön Ézsiás László a helyi születésű vendégünket, versmondót, költőt, aki Veresegyházán az április 30-án megrendezett „ANYÁM FEKETE RÓZSA” XXI. Magyar Nyelvű Nemzetközi Vers- és Prózamondó Találkozó felnőtt kategóriájának I. díját - 2009 év után - másod ízben is elnyerte.  Gratulációnkat nagy tapssal fejeztük ki. A hagyomány szerint Kovács Andrásné Rozika néni meggyújtotta az anyaság szobra mellett elhelyezett összetartozást jelképező gyertyát.

Győriné dr. Czeglédi Márta polgármesterünk nyitotta meg a rendezvényt. Nyitányként Pető Lászlóné Sándor Kati most nem saját költeményével, hanem szép hangjával, egy ballada eléneklésével örvendeztette meg a közönséget. A diákok: Hornyák Melinda, Zsámboki Dóra, Farkas Franciska, Tamus Vince, Tóth Julianna, Bartus Marcell (Jászberényből), Balassa Bence (Lőrinciből) egy-egy verssel mutatkoztak be. Hornyák Boglárka furulya szólója színesítette a programot. Farkas Lajos és Rácz Kati saját versüket olvasták fel. Elhangzott Harmath József unokája születése ihlette verse is.

Ézsiás László a Veresegyházán díjnyertes, Nagy László: Gyászom a Színészkirályért című verset mondta el. A választás aktualitását az adta, hogy 80 éve született Latinovits Zoltán és már 35 éve nincs közöttünk. A vers megjelenítése méltó volt a „Színészkirályhoz”. Majd Petőné Katika két népdalalt énekelt. Bordásné Katinka a szervezés és a levezetés feladatain túl vendégünk tiszteletére Csoóri Sándor: Anyám fekete rózsa című versével nyűgözte le a közönséget. Ézsiás László saját verse, a gyermeki szeretetről szóló Jézuska ajándéka is könnyet csalt a jelenlévők szemébe. Hitelességét igazolta, hogy Laci születését követően veszítette el édesanyát.

Fekete Csilla új oldaláról mutatkozott be, a Mozart musical Csillagok aranya című betét dalát énekelte nekünk. Katinka Nagy László: Ha döng a föld című versét követően zárásként Ézsiás László Dsida Jenő: Az első csók című költeményével varázsolt mosolyt mindenki arcára.

A 75 perces változatos, színvonalas est után senki sem igyekezett haza, az irodalmat kedvelők baráti beszélgetése tovább folytatódott.

A rendezvény fotói a www.febe.hu honlap galériájában nézhetők meg.