febe fejlec lekerekitett

 A FÉBE Elnöksége 2021. december 18-i ülésén tárgyalta és megvitatta az egyesület 2022. évi programját, melyet a május havi közgyűlésén véglegesítenek és fogadnak el.

Március 27. A volt tsz-tagok találkozója kapcsán a Rimóczi-kastély hátsó parkjában ültetendő emlékfa (páfrányfenyő) költségét egyesületünk biztosítja, és a szervezésben is közreműködik. A tagjaink között sok volt téesz-tag található.
Május 6-án emlékezünk a redemptio 278. évfordulójára a Városháza homlokzatán lévő emléktáblánál. Az elnökségi ülést is ezen a napon tartjuk.
Május 27-én (pénteken) 17 órakor a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár földszinti klubtermében tartjuk éves közgyűlésünket. Itt adjuk át négy főnek a Tízéves tagságért érmet, hat főnek a 20 éves tagságért bronz kitűzőt, 21 főnek a negyedszázados tagságért díszoklevelet.
Dr. Palla Gábor felhívására a „Legkirándulósabb család” díjának átadása a tanévzárón.
Augusztus 5-7. Magyar Éremgyűjtők Egyesülete 52. Vándorgyűlése Jászfényszarun, országos rendezvény, segítője a FÉBE is. Az egyesület érembörzén bemutatja és kiállítja eddig kiadott érmeit.

Augusztus 20-án 15 órától a XI. Kemence ünnepét a Kiss József Helytörténeti Gyűjteménynél rendezzük meg.
Szeptember 3-án (szombaton) 13 órakor tervezzük a 20 éves Tanítók Emlékművére a „halhatatlanok olvasókönyvébe” az elmúlt 10 évben elhunyt pedagógusok neve kerül bevésésre, és rájuk emlékezzünk. A Jászfényszaruért Alapítvánnyal közös rendezvény.
Gyűjtést szervezünk a település első óvónőjének, Márkus Máriának emléktáblájára,
melyet az óvoda falán helyeznénk el. Az emléktábla elhelyezése szeptember 3-án
történne.
A település egyházi anyakönyvezésének 330 éves évfordulója kapcsán a 2022/23. tanévre
szeptemberben a helyi 7-8. osztályos tanulóknak családfa elkészítését hirdetjük meg.
A leadási határidő 2023. április 30. a Városi Értéktárban.
A Kulturális Örökség Napja keretében csatlakozzunk a Fortuna Együttes fél évszázados
jubileumi ünnepségéhez. Gyűjteményünkből fotót és dokumentumokat biztosítunk, az évforduló kapcsán FÉBE-kitüntetéseket adunk át.
Az elmaradt külföldi utat is pótolni szeretnénk, ha a járványhelyzet lehetővé teszi.
Az év folyamán 25 fő egyesületi tagot köszöntünk 60-70-75-80-90-95. kerek évfordulós születésnapjuk alkalmából.
Tagjaink, a helyi lakosok a járványhelyzet elmúlásával szeretnének Jászfényszaru határából kilépni, így legalább két belföldi kirándulást szervezünk.
November, december hónapokban egy-egy alkalommal ismeretterjesztő előadást
tartunk.

December 28-án vagy 29-én 17 órakor a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár
nagytermébe műsorral egybekötve rendezzük meg az Óévbúcsúztatót.
Múltidéző téli esték keretében idősekkel beszélgetünk a településsel kapcsolatos eseményekről, személyekről.
Seress Erzsébet és Seress Ilona tanítónők és szüleik Szent Kereszt temetőben lévő sírjának rendbetételét szeretnénk megvalósítani pályázati pénzből, mivel nincs élő leszármazott.
2022. évben is folytatjuk színház szervező misszióinkat. A Budapesti Operettszínházba, a József Attila Színházba, a Magyar Állami Operaházba bérletet vásárlunk a 2022/23-as színházi évadra. Más színházakba szóló előadásokra is szervezünk látogatást.
Digitálisan kiadjuk ATHANÁSZ SZILÁRD községi orvos Jászfényszaru mezőváros statisztikai leírása című, 1867-ben írt tanulmányát.
Dr. Kiss Dávid Sándor részéről folytatódik a tanyakutatás ez évben is.
ANNO címen a kutatásaink kapcsán szerzett információkat a helyi lapban megjelentetjük.
Folytatjuk a FÉBE Facebook-oldalán a Zsámboki Lászlótól minden héten egy vers közzétételét, amíg erre igény mutatkozik, jelenleg több mint 130 rendszeres olvasója van a bejegyzésnek.
Továbbra is a helyi lapban közöljük az Értéktári érdekességeket.
A FÉBE a helyi lapban és honlapján a 2022. évi főbb jászfényszarui évfordulókról megemlékezik.
Előkészítjük az Elöljárók – Élenjárók II. kötetét.
Dolgozunk Kiss József (1924–1989) tanár, helytörténeti kutató Jászfényszaru bel- és külterületi földrajzi nevei 1981-1982 című dolgozatának a szerző születésének 100. évfordulójára történő kiegészített kiadásán.
Együttműködünk Jászfényszaru Város Önkormányzatával, a Jász Múzeummal, a helyi intézményekkel, civil szervezetekkel megismerve, népszerűsítve az ő programjaikat. Szervezéssel segítjük azok megvalósulását, pld. pályázati bonyolítással.
Felidézzük 1972. szeptember 1-jét, 50 éve adták át a József Attila úti 18 tantermes modern iskolát. 1992. július 17-ét, 30 éve volt az ünnepélyes gázlánggyújtás a főtéren. 1992. október 10-ét, 30 éve volt a tanuszoda és az új tornaterem ünnepélyes átadása a Kisiskolánál. A helyi lapban visszapillantunk ezekre az eseményekre.
Tóth Tibor

Fotó: FÉBE fotóarchívuma

1./  Tízéves a Tanítók emlékműve az ünnepség résztvevőinek egy csoportja. 2012. 09. 01.
2./  Tízéves a Tanítók emlékműve az óvodások köszöntője, műsora. 2012. 09 .01.