febe fejlec lekerekitett

Győri János 100 2022 2022 06 17 001A jászkiséri Csete Balázs Honismereti Szakkör 2022. június 11-én a jászsági Honismereti szakkörök találkozóját szervezete meg, abból az alkalomból, hogy Győri János (1922-2008) a szakkör alapítója 100 éve született. Az ünnepségre a Csete Balázs* Általános Iskola aulájába, került sor, mely intézményben 1955-től 27 tanéven át tanított.

   A program 9 órakor Győri János sírjánál koszorúzással kezdődött. Az iskolában az ünnepség 10 órakor vette kezdetét. Az ünnepségen a Jászságból, az országból, sőt határon túlról Kolozsvárról is érkeztek szakköri vezetők, Győri János tisztelői, de az általa 1970-ben alapított szakkör jelenlegi tagjainak többsége is jelen volt.
   A találkozót, az emlékünnepséget Benedek József szakkörvezető vezette le. A jelenlévőket Lukácsi György polgármester köszöntötte. Beszédében kiemelte Győri János közösségi ember volt, a közösségért élt és közösséget épített, ettől többet egy ember az életében nem tehet.
   Egy palóc tanító – a jászok között 100 éve született Győri János címmel Hortiné dr. BathóEdit a Jász Múzeum igazgatója emlékezett Jászkisér meghatározó személyiségére.
  Győri 100 Bathó és Benedek A hozzászólások során 12 fő köztük e sorok írója is felidézte személyes élményeit. A FÉBE megalakulásától kezdve, de azt megelőzően. mint magán ember figyelemmel kísértem a Csete Balázs Honismereti Szakkör munkáját, példaképnek is tekintettem. Többször jártak településünkön Játszóházi programjukkal, de mi is rendszeres résztvevői voltunk 1989-ben elkezdődött „Apáról – fiúra” népi játékok bemutatójának. Felnőttekkel és gyerekekkel néhányszor ellátogattunk a Csete Balázs Helytörténeti Gyűjteménybe, mely a Jászság egyik leggazdagabb kiállítása. A jubileum kapcsán az egyik helységet Győri Jánosról nevezték el.
   A FÉBE Kiss József Helytörténeti Kutató Csoportja nevében egy szivarfa csemetét vittünk ajándékba, hogy a közparkba ültésség el Győri János emlékére.
   A hozzászólások után a szomszédos iskolai teremben emlékkiállítást rendezett be az iskola az özvegy segítségével. Itt látható volt Győri János dolgozószoba berendezésének egy része, íróasztala, írógépe és más személyes tárgyak. A vitrinekben helyezték el kitüntetéseinek, okleveleinek, bizonyítványainak, pályamunkáinak és igen értékes fotóinak sokaságát.
   Az ünnepség fehérasztal mellett közös ebéd elfogyasztásával folytatódott. Az ebéd után a közös emlékek felidézésével és Győri Jánosné Jucika nénivel történő találkozással, beszélgetéssel telt el.
   Az ünnepség méltó volt Győri János gazdag életútjának felidézésére, a fiatalabb nemzedéknek példaként történő bemutatásra.
* Csete Balázs (Jászkisér1893március 15. – Jászkisér, 1958február 24.) magyar etnográfus, rajztanár, 1949-től nyugdíjazásáig Jászkiséren rajzot tanított.
Kép és szöveg: Tóth Tibor

Fotó:

1./ Győri János (1922-2008)
2./ Az ünnepségen Hortiné dr. Bathó Edit és Benedek József