febe fejlec lekerekitett

 Jászsági díjasok találkozója 2023  A volt korábbi házigazda halála, a Covid-19 világjárvány miatt három év után új helyen találkoztak a Jászságért díjasok. Az új összejöveteli hely a Jász Múzeum lett. A program február 9-én (csütörtökön) 10 óra 30 perckor vette kezdetét.

   A Jászságért” Alapítványt 1990. december 14-én jegyezte be a Fővárosi Bíróság. Az alapítvány 1992 óta évente Jászságért díjat adományoz egy-egy a Jászságban, Kunságban elő vagy innen elszármazott kulturális, közművelődési, hagyományőrzés területén kiemelkedő munkát végző személyiségnek, többségében életműve elismeréseként. A díjhoz évről évre növekvő, 2008-tól 1.000.000 forint adómentes elismerés jár. Az eddig megkapott 35 díjnál, négy esetben megosztva adományozták, három esetben házaspár, míg egy esetben testvérpár részesült az elismerésben. A díjazottak körében képzőművész, történész, lelkész, pedagógus, helytörténeti kutató, néprajzkutató, hagyományőrző egyaránt megtalálható. Jászdózsán az idei Jászok Világtalálkozón már 32. alkalommal adják át, Fodor István Ferencet (1949-2020) idézve a „Jászok Nobel-díját” A 35 díjazott közül ma 18 személy él. A Jászságért díjasok vagy –  néhai Fodor István Ferenc jászjákóhalmai díjazottat idézve – a „Vének tanácsa” 2005-től minden év december 28-án Jászjákóhalmán a Gazdakör épületében találkoztak és tanácskoztak.
   A Jász Múzeum könyvtártermében – a sajtó képviselői jelenlétében – dr. Dobos László a Jászok Egyesületének elnöke, a „Jászságért” Alapítvány kurátora nyitotta meg a rendezvényt. Néhányan időskoruk, betegségük vagy munkájuk kapcsán maradtak távol. A köszöntő szavakat, az elhunytakra való emlékezés követte 2020-ban meghalt Fodos István Ferenc volt polgármester, Gubicz András emeritus jászkapitány, Macsi Sándor ny. iskolaigazgató, 2021-ben Sisa József ötvösművész munkásságuknak egyperces néma főhajtással adóztunk.
A tanácskozás informális összejövetel, a jelenlévők elmondták a közösségi munkában mivel foglalkoztak az elmúlt találkozó óta.
   A házigazda Hortiné dr. Bathó Edit igazgató kezdte a tájékoztatást, a Covid járvány sok kedvezőtlen hasát sikerült azzal ellensúlyozni, hogy a felszabaduló időt kiadványok előkészítésére, megjelentetésre fordították, így az évi egy kiadvánnyal szemben volt amikor három is megjelent.
   Nyitott fülel hallgatva a díjazottak beszámolóit, sok jó és hasznos tapasztalatot lehetett összegyűjteni. Egymás figyelmét is felhívtuk egy-egy településsel kapcsolatos kutatás során talált anyagokra ezzel is segítve egymás munkáját.
   Dávid Sándor (1942-) nyugalmazott műszaki oktató, fafaragó népi iparművész, emeritus jászkapitány, jászszentandrási lakos 2021-es díjazott, egy Márai Sándor idézettel zárta a beszélgetést. Márai gondolatait közkincsé teszem, mert igazán elgondolkodtató a mondanivalója: „Néha felelni kell az élet kiszámíthatatlanul bekövetkező, s elodázhatatlanul végzetes pillanataiban: felelni kell, az egész-re. Ki vagyok? Mit akarok? Ki ellen, kinek érdekében akarok élni? Miért? Milyen képességekkel, eszközökkel, felkészültséggel? Ami fontosabb mindennél: milyen szándékkal?... És, felelni az egészre: hol tartok? Van-e még tartalékom áldozatkészségből, önzetlenségből, vagy már csak megóvni és megmenteni akarok maradék készleteket? Ez a pillanat az életben, amikor felelni kell. Várják a választ, a csend nagy, drámai. De ilyenkor megtudod és észreveszed, hogy e kérdésekre szavakkal nem, csak az élettel lehet felelni.”
   A program 13 órakor fehér asztal mellet az Aranykanál Étteremben folytatódott. A bőséges ebéd elfogyasztása után a távolabb lakók hamarabb asztalt bontottak, míg mások egy kávé mellet tovább beszélgettek. Tervekkel teli és viszont látással búcsúztunk egymástól.
Kép és szöveg: Tóth Tibor

Fotó:
A tanácskozás résztvevőinek egy csoportja balról jobbra haladva: az asztalfőn dr. Dobos László, Dávid Sándor és felesége Busa Erzsébet ny. pedagógus, Hortiné dr. Bathó Edit, Papp Izabella levéltáros, Jászboldogháza, Bánkiné Molnár Erzsébet történész, levéltáros, egyetemi tanár Kiskunfélegyháza új kutatási tapasztalatairól beszél. Lantos Péter Jászfényszaru története című FÉBE kiadvány lektora volt.