febe fejlec lekerekitett

 Jász Helytörténeti Kör honlapfejléc

  Fodor István Ferenc (1949-2020) Jászságért díjas, helytörténész 2003-ban saját elhatározásból létrehozta a Jászsági Honismereti Egyletet (JHE), amely nem bejegyzett szervezet, alapító elnöke lett.    Megkereste a jászsági települések önkormányzatait, hogy delegáljon egy-egy főt, aki a helytörténeti kutatással foglalkozik a településen. A képviselő testület engem bízott meg a képviselettel. Az egylet negyedévente más-más jásztelepülésen tartotta ülését, ahol megismertük a helyi értékeket és tapasztalatokat is gyűjtöttünk. Elnökünk minden évben szervezet egynapos kirándulást, nagy többségben Jászságból kirajzott településekre, vagy érdekes eseményre, műemlék együttesek megnézésére. A kirándulás önköltséges volt, az kisbusz költségét, ebédet a résztvevők fizették. Az egyleti tagok elsők között szereztek ismereteket a Jász Világtalálkozók programjáról, a jászsági könyvek megjelenéséről. Fodor István Ferenc 2020. április 23-án elhunyt, jött a pandémia így két évig nem tudtunk találkozni.
Hortiné dr. Bathó Edit a Jász Múzeum igazgatója, egyleti tag, március 31-re a múzeum könyvtár termébe összehívta az egyleti tagokat.

   Editke tájékoztatott bennünket, hogy 2017-ben 15 fő alapító taggal megalakult a Jász Helytörténeti Kör (JHK), amely nem bejegyzett szervezet, megválasztotta 4 fős vezetőségét, elnöknek dr. Farkas Kristóf Vincét. A JHK-nek tartalmas honlapja van, a kör tagjainak kutatási, kiadványai is olvasható többek között. Az egyleti tagok közül négy fő tagja a JHK-nak is. Az egyletnek és körnek az fő célkitűzései azonosak, így párhuzamosan két nem bejegyzett szervezetett nem célszerű működtetni. A jelenlévők egységesen úgy döntöttek, hogy beolvadnak a JHK tevékenységébe, amennyiben a fogadó készség is meglesz a JHK részéről.
   Az egyleti tagok az utolsó ülésén még kötetlen beszélgetés folytán a Jászság illetve egyes települések turisztikai lehetőségéről cseréltek eszmét. Megállapították, hogy Jászberény esetében is van még teendő, de a települések nem képeznek vonzerőt a turisztikában, alapvető feltételek hiányoznak (étkezés, szállás, folyamatos vonzó turisztikai attrakció).
   Emlékezve a kétéve elhunyt alapítóra, az egylet 20 év működés után megszűntnek nyilvánította a Jászsági Honismereti Egyletet.
Tóth Tibor

Fotó: JHK honlapjának fejléce