febe fejlec lekerekitett

PG Jánoshida megnyitó2023. április 15. napja nevezetes marad nemcsak Jánoshida lakóinak, a jász településeknek, hanem azoknak az érdeklődőknek is, akik a gyönyörűen felújított premontrei rendházat meglátogatják.

   A megnyitó ünnepségen Jánoshida polgármestere, Eszes Béla és a Jászság    
országgyűlési képviselője, Pócs János
kiemelte, hogy a helyi és térségi
turizmusfejlesztés pályázatának első üteme sikeres volt: a több mint 200 éves épület
felújítása befejeződött és megnyílt a rendház a nagyközönség számára is. Ám a munka
folytatódik egy kapcsolódó pályázat segítségével, mert a rendház, vagy ahogyan a helyiek  mondják, a kastély kerítése, kapuja és a szomszédos egykori kiszolgáló és gazdasági
épület helyrehozatala még hátra van.

   Érdemes visszatekinteni a premontrei kanonokrend történetére, amelyet 1120-ban francia földön alapítottak és a katolikus egyház egyik szerzetesrendje. Öltözetük gyapjúfehér színű egyszerű ruha. A szerzetesek között nőket és férfiakat is találunk. A premontreiek a katolikus tanok követésén túl hitvallásuknak a szemlélődést, az emberek szolgálatát, a szegényekről történő gondoskodást és mások tanítását, iskolák támogatását tartják. A jánoshidai rendház nemcsak a Jászság, hanem az Alföld egyetlen premontrei gyökerekkel rendelkező épülete. Ugyan Gödöllőn és Csornán is van premontrei apátság, de ilyen rendházzal, építménnyel csak Jánoshida büszkélkedhet. A történelem viharai nem kímélték a rendházat, az emeletes épületben a szerzetesek számára eredetileg 12 cella, 2 refektórium, konyha és fürdő lett kialakítva. Ám a 2. világháború után Jánoshidán a rendet feloszlatták, az itteni szerzeteseket Csorna fogadta be. Így ezt követően az épületben szolgálati lakás, szociális otthon és irodák is voltak. 

   A sok éves hányattatás után nagyon szép lett a rendház felújítása, így az a mai műemlékvédelmi előírások szerint megmutatja, hogy milyen volt eredetileg: a belső helyiségek mennyezetének bizonyos részein látható az eredeti vakolat és a festés is. Az épület sokcélú hasznosításra lett alkalmas: kiállításokra, oktatásra, szakkörök és konferenciák megtartására is. A megnyitó ünnepség után a nagyközönség megcsodálhatta Jánoshida Természetjáró csoportjának 10 éves múltra visszatekintő fotókiállítását, egy szép festménykiállítást, továbbá a település rendkívül gazdag lámpagyűjteményét és a hímzőkör szép munkáit, köztük jász hímzésekkel és motívumokkal.      

PG Jánoshida keszkenő 3 PG Jáboshida Jászsági szőttesek
PG Jánoshida festménykiállítás PG Jánoshida belsőbútor
PG Jánoshida belsőszoba részlet 1


Kép és szöveg: dr. Palla Gábor