febe fejlec lekerekitett

 JDT dr Dobos László 2025  Az összejövetel előkészítő munkáit a Jász Múzeum könyvtártermében dr. Körei-Nagy József és neje Katalin asszony 2020-ban megkapott Jászságért díjasok készítették elő.  A program kivételesen egy nappal később december 29-én (szombaton) 10 órakor vette kezdetét.

   ”A Jászságért” Alapítványt 1990. december 14-én jegyezte be a Fővárosi Bíróság. Az alapítvány 1992 óta évente Jászságért díjat adományoz egy-egy a Jászságban, Kunságban elő vagy innen elszármazott kulturális, közművelődési, hagyományőrzés területén kiemelkedő munkát végző személyiségnek, többségében életműve elismeréseként. A díjhoz adómentesen pénzjutalom jár. Az eddig megkapott 38 díjnál, négy esetben megosztva adományozták, három esetben házaspár, míg egy esetben testvérpár részesült az elismerésben. A díjazottak körében képzőművész, történész, lelkész, pedagógus, helytörténeti kutató, néprajzkutató, hagyományőrző egyaránt megtalálható. Jászszentandráson a 2025 évi Jászok Világtalálkozón már 34. alkalommal adták át Dr. Varró Bernadett nyugalmazott főigazgatónak, főiskolai tanárnak (Jászfényszaru - Jászberény), Fodor István Ferencet (1949-2020) idézve a „Jászok Nobel-díját”. A 38 díjazott közül jelenleg 21 személy él. A Jászságért díjasok vagy –  néhai Fodor István Ferenc jászjákóhalmai díjazott megfogalmazása szerint – a „Vének tanácsa” 2005-től minden év december 28-án Jászjákóhalmán, a maival együtt már negyedik alkalommal a Jászság fővárosában kerül megtartásra.
   A Jász Múzeum könyvtártermében – a sajtó képviselői jelenlétében – dr. Dobos László a Jászok Egyesületének elnöke, ˇA Jászságért” Alapítvány kurátora nyitotta meg a rendezvényt. Tíz fő időskoruk, betegségük vagy más fontos elfoglaltságuk kapcsán maradtak távol. Így 10 fő díjazott és a helyet adó intézmény vezetője Gulyás András Zoltán volt jelen. Köszöntő szavaiban elhangzott, hogy „A Jászságért Alapítvány” fontosnak tartja az évenkénti találkozót, ahol számvetésre és a jövőterveiről esik szó. A tanácskozás informális összejövetel, a jelenlévők elmondták a közösségi munkában mivel foglalkoztak az elmúlt találkozó óta. Megköszönte az intézmény igazgatójának, hogy partner a helyszín biztosításában, Körei-Nagy házaspárnak hogy előkészítették a helyszínt és időben elkezdték szervezni a találkozót.  
   Senki nem érkezett üres kézzel volt, akik testi táplálékot (édesség) vagy szellemi táplálékot (kiadványt) hozott ajándékul díjazott társainak. A Jászok Egyesülete támogatásával A/3-as nagyságban Bugyi László Guriga fotográfus díjtulajdonos fotóival hajtogatható 2026 évi naptárt is kaptunk. A 12 hónapot az előző évben elkezdett egy-egy jászsági település templomának külső és belső fotón történő bemutatása folytatódott..
   Mielőtt a hozzászólásokra került sor dr. Körei-Nagy József valamennyiünk vállát megvesszőzte, mivel az előzőnapon volt az aprószentek napja, közben jó egészséget kívánt az újesztendőben.
  JDT Betti és Mozsárné 2025 Az elsőnek a csapat legújabb kitüntetettje dr. Varró Bernadett kért szót. Megköszönte mindazoknak, akik támogatták elismerését, amely meglepetésként érte, de jól esett az elismerés. Az almamátert ahol Ő is tanult háromszor sikerült megmentenie a megszüntetéstől, erre a legbüszkébb. Végül úgy gondolja, sínen van a jászsági műszaki képzés is, amire nagy szükség van az itt működő cégeknek. A családja Székesfehérváron telepedtek le, még a tanévvégéig tervezi, hogy nyugdíjasként dolgozik a Jászberényi Campuson.
Dr. Suba Györgyné népművelő a Jász Helytörténeti Kör munkájáról és a 2025 évben szerkesztésében megjelent Hippokratész bajnokai – orvosok, állatorvosok a Jászságban című könyvről adott tájékoztatót. Megköszönte, hogy a Jászok Egyesülete támogatta a könyvkiadást, melyet a Jászapátiak Baráti Egyesülete adott ki. Bízik benne, hogy valaki felkarolja a folytatást a 2. kötet összeállítását is.
   Mozsár Lászlóné bejelentette, hogy január 14-én egésznapos ünnepség keretében Jászágón emlékeznek Macsi Sándor címzetes igazgatóra, Jászságért díjasra, aki most lenne 100 éves.
   Tóth Tibor a FÉBE és alapítványa 2025-ben végzett tevékenységéről. két könyvkiadásról, két helytörténeti játék megjelentetéséről. Az állatorvosok és segítőiket megörökítő emléktábla 2026. április 25-i elhelyezéséről adott tájékoztatást.
   Prof. dr. Barna Gábor „Köttön Vezér” Honismereti, Hagyományőrző és Városvédő Egyesület elnöke Fekete István emlékkiállítás illetve ház megvalósításán dolgoznak Kunszentmártonban.
   Nyitott fülel hallgatva a díjazottak beszámolóit, sok jó és hasznos tapasztalatot lehetett összegyűjteni.
   A program 12 órakor fehér asztal mellet az Aranykanál étteremben folytatódott. A bőséges ebéd elfogyasztása után a távolabb lakók hamarabb asztalt bontottak. Tervekkel teli és viszont látással búcsúztunk egymástól.
Kép és szöveg: Tóth Tibor

Fotó:

1./ Az elnöklő dr. dobos László
2./ Dr. Varró Bernadett és Mozsár László