febe fejlec lekerekitett

  Ráday Mihály (Budapest, 1942. június 11.2021. július 16.) Kossuth-díjas magyar filmoperatőr, rendező, televíziós szerkesztő, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke, Város- és Faluvédők Szövetsége Hungária Nostra örökös elnöke.
   A Fényszaruiak Baráti Egyesülete megalakulását követően 1994-től tagegyesülete lett a VFSZ országos szervezetnek. Az évenkénti Országos Találkozókon 1995-től, 2019-ig minden évben találkoztunk a konferenciák kapcsán. Legutóbb 2019. július 25-27. között Debrecenben. Az elmúlt évi Kiskunhalasai összejövetel a járványhelyzet miatt elmaradt, az idei találkozó sem kerül megrendezésre.
   Az ismeretség alapján hívtam meg a XXI. század lokálpatriotizmusa Jászfényszarun című konferenciára a nyitó előadás megtartására Jászfényszarura.

   A FÉBE a városban elsőként 2000-ben lett kezdeményezettje az Európai Közösségek Bizottsága által támogatott Phare mikro-projektnek 2,4 millió Ft összegben. Melyből a helyi civilszervezetek együttműködésének segítésére előadások, programok és a Városi Civilház berendezve a művelődési ház szolgálati lakásából került megvalósításra.
   A projekt zárására 2001. március 24-én került sor, az egész napos konferenciával, illetve a Civil Ház avatásával.
   Ráday Mihály a meghívást elfogadta, ekkor volt 59 éves és egy napot töltött Jászfényszarun.
Egyesületünk tevékenységét a Város- és Faluvédők Szövetsége Hungária Nostra öt alkalommal ismerte el Emléklappal, valamennyit az Országos Találkozó alkalmával Ő adta át, a legutolsót 2018-ban Szombathelyen kaptuk. 
   Évenkénti találkozásunk alkalmával mindig érdeklődést tanúsított településünk iránt. A FÉBE negyedszázados jubileumi ünnepségére – 2018. november 3. – tervezte részvételét, de külföldi szakmai programja miatt végül nem tudott velünk ünnepelni.
   Az utolsó telefonbeszélgetésünk ez év januárjában volt, Ő hívott megköszönve a szövetségnek küldött Mátyás király Emlékérmet.
   A utolsó személyes találkozóm, pedig halála előtt négy héttel a Podmaniczky-díjak átadásán történt, Tőle vehettem át az elismerésemet. 
   Köszönöm a sorsnak, hogy negyed századdal ezelőtt megismerhettem, a szövetség választmányában öt évet együtt dolgozhattam vele. Emlékét a Jászfényszarun készült fotók és az emlékezet megőrzi. Nyugodjon békében!
Tóth Tibor

Fényképalbum 

Fotó: Konferencia Jászfényszarun 2001. március 24.
          Szombathelyen átvett Emléklap