febe fejlec lekerekitett

 Egyetem épületének egyrésze Németh Balázzsal már többször találkoztam, legutóbb szeptember végén, amikor Jászfényszarun a városházán a polgármester asszonynál tett látogatást, bemutatva diplomáját, valamint tájékoztatta további tanulmányáról. Ekkor állapodtunk meg egy interjúról.

   Névjegy: Németh Balázs Jászberényben született 2000-ben, Németh András és Némethné Lados Tünde második gyermekeként. Ötéves korától a Palotásy János Zeneiskolában hegedülni tanult. Általános iskolai tanulmányait a Bercsényi Miklós Általános Iskolában kezdte, majd ötödiktől a Lehel Vezér Gimnázium nyolcosztályos tagozatán folytatta. A tantárgyak széles spektrumát kedvelte, de 14 éves korára a matematika, fizika és informatika hármas foglalkoztatta leginkább.
  Zeneteremben Sikeres átvételi vizsga után 2014 őszétől a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium speciális matematikai tagozatára felvételt nyert. Kitűnő eredménnyel érettségizett.
   2018-ban a Nemzetközi Fizikai Diákolimpián (IPhO) ezüstérmet szerzett. Jászfényszarun a városi díszünnepségen 2018. augusztus 19-én a Város Önkormányzata nemzetközi versenyen elért sikeréért örökös „Tiszteletbeli jászfényszarui diák” címet adományozott részére.
   2017 októberében jelentkezett az angliai Cambridge-i Egyetemre, és a sikeres decemberi szóbeli interjú alapján felvételt nyert a nagymúltú felsőoktatási intézménybe. 2022. június hónapban mestervizsgát tett. Sikeresen pályázott, hogy doktori képzést ugyanott folytassa.
  A szülőkkel Hogyan sikerült a beilleszkedés az új környezetbe, volt-e honvágyad, hiányzott-e a család?
  
Minden kezdet nehéz, nem volt ez másként nekem sem, amikor négy éve először vetetettem meg a lábam angol földön. Szerencsére több fazekasos osztálytársammal együtt vágtunk neki a külföldi továbbtanulásnak, így volt valamennyi támaszom. Mivel a tanévek elég rövidek (hat hónap összesen, három trimeszterre osztva), ezért sokat voltam otthon, nem gyötört nagyon a honvágy. A család egyébként is sokat volt látogatóban, hiszen a fapados légitárságok korában 2000 kilométer már nem távolság.
   Mennyire sikerült kitekinteni az iskola falain túl, megismerni az ott élők mindennapjait?
   Sajnos a tanév igen sűrű, így ritkán adódott alkalom kimozdulni az egyetem falain túlra. Párszor azért sikerült időt szakítanom kirándulásra, főleg Londonban voltam várost nézni. Egyszer szívesen ellátogatnék túrázni Észak-Angliába, lélegzetelállítóan gyönyörű vidék.
   Milyen az angol konyha egy magyar fiatalnak?
   Egy szóval: pocsék! A legtöbb étel íztelen és meglehetősen fantáziátlan, a többi külföldi diákkal jókat szoktunk derülni ezen. Magyarként különösen fájó a jó minőségű kenyér hiánya a boltok polcain (kézműves pékségek persze vannak, de igencsak drágák). Egyedül talán az angol villásreggelit és a fish and chips-et tudnám dicsérni.
  Épület udvara Hogyan sikerült a doktori képzésre is kint maradnod?
  
A doktori képzésekre igen korán, körülbelül egy évvel előre kell jelentkezni. Különösen fontos, hogy a jövőbeli témavezetővel is kapcsolatba kell lépni. Főleg a vizsgaeredmények, referenciák számítanak, a verseny pedig kiélezett, mert sok jelentkező van, de kevés ösztöndíj. Szerencsém volt, hogy minden jól alakult, és Cambridge-ben folytathattam tovább.
   Megvan már a disszertációd témája, ha igen, miről írod?
  
A disszertációmban komplex anyagok kontinuummechanikájával fogok foglalkozni. Ilyenek például a szövetek az emberi testben, melyek miriádnyi igen apró, de szintén összetett sejtből állnak. Szeretném differenciálgeometriai módszerekkel leírni ezen anyagok viselkedését.
  Diploma átvétele után Balázs A kapott ösztöndíj elég-e a megélhetésedre, vagy vállalsz munkát is?
  
 Szerencsére az ösztöndíjból kényelmesen meg lehet élni, nem szükséges munkát vállalni. Ettől függetlenül van lehetőség órákat adni az egyetemen fizetésért cserébe. Ezt ki is fogom használni, mert ezáltal kiegészíthetem az ösztöníjamat, és értékes tapasztalatokat szerezhetek.
   Három év után ledoktorálsz, hogyan tovább?  Mi a minimum és maximális cél?
   Kettőt és könnyebbet! A viccet félretéve, először is szeretnék egy jó disszertációt írni. Nagyszerű lenne, ha a doktori során tudnék majd rangos folyóiratokban cikkeket publikálni, így megalapozva a későbbi pályámat.
   Köszönöm a válaszaidat. Biztos vagyok benne, hogy a tudásod, a disszertációs kutatásaid, publikációid jóval túlmutat a Jászság, sőt Magyarország határán túl is. A tudás, a szorgalom, a kitartás utat tör magának, az eredményeid közvetve az emberek javát szolgálja. Négy év után is jászfényszarui lakosként büszkék vagyunk Rád.
   A téli szünetre haza látogatsz. A szünet elején 2022. december 16-án (pénteken) 16 órára a jászfényszarui Rimóczi-kastély nagytermébe szeretettel várnak az érdeklődő olvasók, hogy részesei legyenek egy vetített képes előadásnak. A prezentációd kapcsán még több érdekes ismeretet szerezhetünk az „angol földre történt kiruccanásodról”.
Tanulmányaid további folytatásához sok sikert, jó egészséget és személyes boldogságot kívánunk.

Tóth Tibor

Fotó: családi archívum

1./ Az egyetem épületének egyrésze
2./ Hasznos szabadidő a zenei teremben
3./ Diploma átadó ünnepség után a szülőkkel