Dr. Lakatos Béla (1934-2023) ny. főorvos, városunk díszpolgárútól hallottam, hogy 1961 ősszén mikor Jászfényszarura érkezett tapasztalta, hogy nincs a település egyik temetőjében sem ravatalozó épület. Az elhunyt személyeket, odahaza a lakásának szobájában ravatalozták fel és a temetésig itt volt, sok lakás csak egy szobás. Különösen nyáron a melegben nem volt szerencsés, az elhunyttal egyfedél alatt élni. A tanácsnál szorgalmazta a ravatalozó, hűtőkamrával történő mielőbbi megépítését. A mai helyén elkészült a ravatalozó, utána már koporsóban ide szállították ki a halottat, és itt ravatalozták fel.
A településen két temetőben temettek. Többségében az a gyakorlat alakult ki Jászfényszarun, hogy a vasút felé eső külterületen élők a felső, a Zsámbok, Tóalmás felé eső rész az alsó temetőbe temetkezett. A belterületen lakók általában a lakásukhoz közelebb esőt választották.
A temetéshez szükséges koporsót az 1930 évektől a községben két iparos személy Dobák János és Czeglédi Vendel készítette. Sok esetben nádpálcával mérték meg a hallott hosszát és méretre készült a koporsó. Később már különböző méreteket előre elkészítették és ebből választottak.
A hallott szállításra a temetés alkalmával gyászkocsit használtak, melyet lovak húztak. A halottat szállították a lakásról a temetőbe, majd a ravatalozótól a felső temetőbe. Jászfényszarunak is volt halottas kocsija, községi tulajdonában, magasított fedett tetejű feketére festett. A kocsi a Dobák János portán (Dugonics ház mellett a Liliom utca és Ady Endre út sarki házénál) a kocsiszínben volt elhelyezve.
1945 után megyei színtű temetkezési vállalatok alakultak, a járási központokban, telephelyek, a településeken lerakatok létesültek. A koporsók nagyüzemi gyártása elkezdődött, és több féléből (ár szerint) választhattak. Dobák János házánál működött 1947-től a megyei temetkezési vállalt jászfényszarui lerakata. A hatvanas évek elején átkerült Dobák Pálné lakásához, a jelenlegi Ady E. út 25 szám alá.
1959 után mivel a lovak is a tsz-be kerültek, ettől kezdve még jó ideig ottani lovak húzták a gyászkocsit.
A különleges jármű, ami ma már csak néhány kocsi múzeumban látható (Keszthely) hová lett arról pontos ismeretem nincs, de Jászfényszaruról valószínű a Jászberényi kirendeltséghez került. Róla készült kép is a családi albumban maradt fenn. Ha másnak lenne, közelebbi képe a kocsiról köszönettel venném, ha egy másolás erejéig behozná a Városi Értéktárba.
A meglévő kép története anyai napapám Bognár Alajos (született Jászárokszállás, 1878. február 12-én, 1904-ben házasságot kötött Kaszab Máriával (1884-1922), A házaságukból 5 leány és két fiú született. 1936-ban a Csányi határ dűlő a Pusztamonostort és Jászágót összekötő úthoz közel eső öreg Bognár tanyáról a Peres tanya 127 szám alatt felépült házba költöztek. Itt hunyt el, családja körében 85. életévében 1962. június 15-én. A felesége már 40 éve és szülei is a felső temetőben nyugodtak. Így kb. 9 km utat a gyászkocsi vezette, a kocsi két oldalára és a tetejére is elhelyezett koszorúkkal. A család és a rokonság pedig gumikerekű kocsi platójára helyett lócákon ülve még jónéhány lovas kocsi követte. A bátyám Zoltán már ekkor 23 évesen rendelkezett fényképezőgéppel és közel 20 képet készített. A képek közül az alapokkal rendelkező Gergely telek előtt készült a gyászkocsiról és azt követő kocsisorról valamint a temetőben, ahol látható az 1962-es állapot, valamint a Hunyadi úti II. számú Óvoda is. Néhány képen 10 évesen én is rajta vagyok, valamint sok olyan idős rokon, akinek így maradt meg a fotója az utókor számára.
A lovasgyászkocsit idővel a különleges halottat szállítóautó váltotta fel, amely már egy másik történet.
Kép és szöveg: Tóth Tibor
