febe fejlec lekerekitett

2020

  • Értéktári érdekesség – 1975. köszönő levelezőlap keletkezése

    Levelezolap 1975 ERTERD   Kiss József (1924-1989) tanár, helytörténeti kutató 1982. szeptember 14-én kelt Jászfényszaru nagyközség földrajzi nevei II. Belterületi nevek pályázati dolgozatóból idézve:
    „1945. március 25. A mai napon nemcsak a verőfényes tavaszt hozta meg, hanem a mai napon érkeztek meg Jászberényből az újonnan felállított magyar hadsereg szálláscsinálói. A mai napon megérkezett a budapesti I. honvéd gyalogezred vitéz Variházy Oszkár alezredes parancsnoksága alatt községünkbe.”

  • Értéktári érdekesség – Egy apróság a múltból, egy gyógyszertartó doboz

    Hivatalos megyei kiadványból ismerjük, hogy 1932 évben Galata László volt Jászfényszaru gyógyszerésze.
    Pontosan nem ismert, de néhány éven belül a 30-as év közepétől került ide Herczegh Imre és Herczeg Imréné született Soós Ilona, mind ketten gyógyszerész végzettséggel rendelkeztek. A Reménység Gyógyszertár a Szabadság út 10. szám alatti házban működött. Az épület közepén az utcára nyíló ajtón lehetett a gyógyszertárba bejutni. A lakásuk is az épületben volt kialakítva.  A gyógyszertartó doboz is ebből az időszakból származik, megállapítathatjuk több mint 70 éves.

  • Értéktári érdekesség – Egy díszes BIRTOKLEVÉL

    A Városi Értéktárban maradt fenn ez a 75 éves díszes okirat, amelyet abban az időben országosan ezrével állítottak ki. A nyomdai nyomtatványt központilag készítették és helyben töltötték ki a Földigénylő Bizottságok. Jászfényszarun a Községi Földigénylő Bizottság elnökének Dányi Jánost választották meg, akinek saját kezű aláírását a lapalján láthatjuk.

  • Évfordulók 2020.

    Országos vonatkozású évfordulók:EVF Mi ujsag Fenyszarun 1990 3

    Kiemelt emlékévek:

    - Az Országgyűlés 18/2019.(VI.18.) OGY határozata alapján a trianoni békediktátum 100. évfordulója egyben 2020 a nemzeti összetartozás éve lesz.
    - Zrínyi Miklós-emlékévvé nyilvánította az Országgyűlés 2020-at a magyar költő, hadvezér és hadtudós születésének négyszázadik évfordulója alkalmából.

    Helyi vonatkozású évfordulók:

    - 330 éve felszabadulás a török uralom alól - 1690
    - 300 éve a templom mellékhajója épült - 1720
    - 275 éve Redemptió – 1745

  • FÉBE Elnökségi ülés

    A Fényszaruiak Baráti Egyesülete Elnöksége az augusztus 14-i közgyűlést előkészítő ülését július 23-án a városháza tárgyalójában tartotta. Az ülésen három tisztségviselőt Nagyné Kiss Mária alelnököt, Cserháti Vencelné EB elnököt és Kővágó Jánosné pénztárost kerekévfordulós születésnapjuk alkalmából szabályzatunk alapján köszöntöttünk. Az ülés végén egy közös csoportkép készült az Időszalag ötvöszománc falikép előtt.
                                                                                 Tóth Tibor

    Fotó: Németh András