febe fejlec lekerekitett

2020

  • FÉBE hírek

       Szeptember közepén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal értesítette a Fényszaruiak Baráti Egyesületét és az általa létrehozott Jászfényszaruért Alapítvány, hogy 2019 év után szja 1 %-os rendelkezés szerint, a két szervezet 829.077 Ft összeg felajánlásban részesült, mely összeget a számláinkra átutaltak.
       Köszönjük a felajánlóknak, hogy egyesület és alapítvány javára rendelkeztek 2020 év tavaszán az szja 1 %-áról. Mindkét szerzet tartalékolja az összeget a 2022 évi Tanítók emlékművének felújításához illetve a 10 év alatt elhuny pedagógusok nevének a „halhatatlanok olvasókönyvében” történő bevésésére kívánjuk fordítani.
       A Budapesten elő Tamus Béla elnökségi tagunk rendszeres résztvevője a Magyar Természetvédő Szövetség rendezvényein, legutóbb szeptember 21-én a „Szépségtapasztok és valódi megoldások az éghajlatváltozás elleni küzdelemben” címmel megrendezett online konferencia részese volt.
       A FÉBE negyedszázada tagja a Város- és Faluvédők Szövetségének a Hungária Nostrának. A szövetség választmánya 2020. szeptember 30-án tartotta éves rendes közgyűlését, Budapesten a Felső-krisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébánia Közösségi házában. A közgyűlésen a FÉBÉ-t mint tagegyesületet Tamus Béla elnökségi tag teljes joggal képviselte. Ráday Mihály elnök, beszámolójában elmondta a szövetség működését ellehetetleníti, az anyagi források lecsökkenése.
                                                                      Tóth Tibor

  • FÉBE Közgyűlés

    A Fényszaruiak Baráti Egyesülete augusztus 14-én kora este a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár földszinti klubtermében tartotta éves közgyűlését. A járványhelyzet miatt az egyébként májusban szokott közgyűlésre most került sor.
       A közgyűlés jóváhagyta a július 23-i Elnökségi ülésen előkészített 2019 évben végzett munkáról szóló beszámolót, a közhasznúsági jelentést és kiegészítő mellékleteket, a mérlegeredménnyel együtt, amely 176 ezer Ft. A jelenlévő tagok egyetértettek a 2020 évi főbb feladatokkal, a 2020 évi költségvetés tervezettel, amely 6,6 millió Ft bevétellel és 6 millió Ft kiadással számol.

  • FÉBE önköltséges egy napos kirándulása Bogyiszló-Gemenci erdő-Baja-Kalocsa - augusztus 29.

    Program:

    Indulás Jászfényszaruról a később meghatározott helyszínről és időpontban. Első állomásként a bogyiszlói paprikáról ismert Bogyiszló településre utazunk, ahol a Tájházban az egyik alapítótól hallhatunk ismertetőt.

    Utunkat folytatva a Pörbölyi Ökoturisztikai központhoz érkezünk, a természetvédelmi oltalom alatt álló Gemenci erdőbe, mely az Alsó-Duna völgy csodálatos ártéri erdeje. Mielőtt felszállnánk az erdei vasútra, lehetőség lesz a központtól induló ösvényen néhány perces sétával elérhető nagyrezéti Vadmegfigyelő helyet megnézni, ahol gímszarvast és vaddisznót figyelhetnek meg az érdeklődők. Majd a kisvasúttal Pörböly állomástól utazunk Lassi állomásig és vissza.

    Finom ebédünket – gyümölcsleves, rántott sertés szelet steak burgonyával, káposztasalátával, rétes – elfogyasztani Bajára utazunk, majd rövid sétát követően indulunk tovább Kalocsára, melyet a paprikáról és népművészetéről ismerhetünk. Megtekintjük, a Viski Károly Múzeumot majd séta keretében ismerkedünk meg a várossal, ezt követően pedig haza utazunk.

    A programot és az autóbuszt a Gredo Tours Utazási Iroda biztosítja.

    Időpont: 2020. augusztus 29. Részvételi díj: 13.000 Ft/fő
    A részvételi díjban szerepel az autóbusz utazási költsége, csoportkísérő idegenvezető díja, a háromfogásos ebéd, a Bogyiszló tájház belépődíja, a Gemenci erdei vasút retúrjegye, a Visi Károly Múzeum belépődíja és 1 órás tárlatvezetői díj.
    Jelentkezni Tóth Tibornál mobilon: +36-30-337-3336 vagy 06-57-660-800, illetve Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. folyamatosan 8000,- Ft/fő előleg befizetésével augusztus 15-ig illetve 50 fő létszám keretig lehet.

    Tóth Tibor 

  • Gyászhír

     

     

    A Fényszaruiak Baráti Egyesülete Elnöksége
    fájó szívvel tudatja, hogy


    DITIÉ LUJZA
    1934 - 2020


    egyesületünk alapító tagja, nyugalmazott
    társadalombiztosítási ügyintéző,
    elszármazott volt jászfényszarui lakos


    Budapesten szeptember 28-án elhunyt.

    Temetése zárt körben
     az Óbudai temetőben lesz.

    A FÉBE emlékét kegyelettel megőrzi!

     
  • Gyászhír

     

    A Fényszaruiak Baráti Egyesülete Elnöksége
    fájó szívvel és megrendülve tudatja, hogy

    SZABÓ LAJOS
    1932 - 2020

    egyesületünknek 1996-tól tagja,
    nyugalmazott általános iskolai tanár,
    számos kitüntetés birtokosa


    2020. október 20-án elhunyt.

    Temetése a Hatvani Belvárosi temetőben
    2020. október 28-án 14 órakor lesz

    Temetéséről később adunk tájékoztatást.

    A FÉBE emlékét kegyelettel megőrzi!