2021

A zenész búcsúja

 Muzsikáló évek zaja,
Távolodik minden hangja.
Halkabban szól, mint az ember,
Mert elfáradt a hangszer.

Fáradtabban, csendben szólok,
Tegyél hát le jóbarátom!
Hangjegyek közt megpihenek,
A kottáktól búcsút veszek.

Búcsúzik a koncertmester,
Nótája szól halkan, csendben.
Távolodó zene hangját,
Hallgatom a szívem dalát.

1996. június

Fotó: Tóth Tibor

A negyedszázados fennállását ünneplő Szűcs Mihály Huszárbandérium
állománygyűlésen emlékezett az aradi vértanúkra 2002. október 2.

Parádi emlék

 Indulok utamra
szép hegyi utakon,
üdítő levegőt
a tüdőm beszívjon.

Ébredő napsugár
fényét ha ráveti,
kanyargós hegyi út
a fényét elnyeli.

Szunnyadó tölgyesek
pihenő ágait,
a reggeli szellők
álmukból felkeltik.

Dübörgő autók
füstöt eregetnek,
az útmenti fákra
rátelepednek.

Eső, ha lemossa
égi áldásával,
frissen ébredeznek
a sok turistával.

Erdei utakon,
sziklás hegyvidéken,
távol az utaktól
őzek legelésznek.

Mezei virágok
színes sokasága,
kellemes illatuk
orromat átjárja.

Milyen szép az erdő,
mikor kivirágzik,
nyugalmat és csendet
napfényben sugárzik.

1997. június

Újság fotó:
Kiss József (1924-1989) általános iskolai tanár, helytörténeti kutató, első munkahelyén, Zsámbokon 1948-54 között tanított, majd a parádfürdői SZOT-gyermeküdülőben működő iskola igazgatója lett. 1957. március 1-jétől családjával hazaköltözött, és a jászfényszarui iskolában helyezkedett el.
A cikkben szereplő első képen fehérköpenyben Kiss József látható 1955-ben..

A mester

Kalapács hangja messziről hallatszik,
Izzó vas szikrája a földre lehullik.
Füstfelhő hömpölyög a műhely ajtaján,
Izzadság cseppekkel locsolom a ruhám.
Pajkos lovak várják a mester munkáját,
nyerítve dobognak a ház udvarán.
Tüzes vas perzseli a lovak patáját,
illesztve üti rá fényes patkóját.
Csiszolt patkó díszlik a lovak lábán,
ügetnek, s közben kirúgnak a hámból.
Büszke a munkára, gazda és a mester,
Vidáman hörpintenek áldomást is egyet.

1996. június

Fotók:
Kovács mesterek bemutatója Debrecenben 2019.

Aratás

Sárgul már a búzatábla,
közeleg az aratás,
delelő Nap sugarától
érlelődik a kalász.

Ringatja az enyhe szellő,
hullámzik a dús kalász,
bámészkodó tehéngulya
gémeskútnál pityizál.

Délibáb is betakarja
a pattogó szemeket,
magasra száll a pacsirta,
szép dalokat énekel.

Közeleg az aratógép,
dübörög már a hangja,
hajladozó búzakalászt
éles kasza elvágja.

Új búzával telik a zsák,
megtelik a kamra,
jövőre is lesz majd kenyér
minden dolgos napra.

1997. július

Fotó:

Ünnepségre menet 1990-ben

Körös-parti séta
(visszaemlékezés)

Egy gyönyörű, meleg nyári napon
sétálgatunk a szép Körös-parton.

Egymásba karolva a fák alatt,
előjön a sok régi gondolat.

Diákok voltunk és fiatalok,
hős szerelmesek és gondtalanok.

Sokat voltunk együtt, öleltük egymást,
mindig arra jártunk, ahol más nem járt.

Milyen jó volt, ha kettesben lehettünk
és folyton a jövőnket tervezgettük.

Mindig azon voltunk, boldogok legyünk,
kettőnk boldogsága legyen a kincsünk.

Mert a legnagyobb kincs két ember között,
egymásé lenni mindenek fölött.

Hűség és bizalom egymással szemben,
hinni a másik őszinteségében.

Egymást segíteni jóban és rosszban,
kéz a kézben, együtt a boldogságban.

Közösen haladni a megkezdett úton,
egy cél érdekében eljárni azon.

Megosztva cipelni a terheinket,
a sors által kirótt nehézségeket.

Így lehet elérni kitűzött célunk,
amira vágytunk, a boldogságunk.

Megtalálni mindig a legszebb hangot,
amit a muzsika dallama adott.

Azonos hullámhossz életünk során,
milyen szépen hangzik egy életen át.

Nem is lehet más életvitelünkben,
csak mindig a szeretet a szívükben.

Akkor beteljesül kettőnknek álma,
házaséletünknek jó példája.

Milyen szép az élet egymásba karolva,
a jövőt tervezve, gondolni a múltra.

Hallgatni a zenét lépteink nyomán,
emlékezni újra és halad tovább.

Jó, hogy megvalósult, amit tervezgettünk,
Körös-parti sétán erre emlékeztünk.

1998. július